Koronavírus - Franciaországban a kormány nem tervez sem szigorítást, sem enyhítést

Koronavírus, 2021.02.17

(MTI) - Az újabb koronavírus-variánsok fokozódó terjedése ellenére Franciaországban eddig nem történt meg a járvány szakemberek által jelzett berobbanása. Országos szinten az elmúlt héten csökkentek a járványmutatók, a kormány ezért jelenleg nem tervez szigorításokat, de miután a helyzet továbbra is törékeny, "teljesen észszerűtlen" lenne az eddigi erőfeszítések csökkentése - jelezte a szerdán a kormányszóvivő.

"A helyzet továbbra is olyan törékeny, hogy akár egy semmiség felboríthat mindent, az óvatosság marad érvényben, a kórházakon nagyon erős a nyomás" - fogalmazott a kormány ülése után Gabriel Attal, aki szerint a franciák "nagy árat fizetnének az enyhítés bármilyen formájáért".

Az elmúlt héten a napi esetszám átlaga a korábbi 20 ezerről 18 ezerre csökkent, a pozitív tesztek aránya már csak 5,9 százalék, a reprodukciós ráta pedig 1 alá csökkent, azaz a járvány visszahúzódik. Kórházban 26 ezer fertőzöttet ápolnak az előző heti 27 ezer után, akik közül továbbra is 3300-an vannak intenzív osztályon.

Az elhunytak száma a járvány kezdte óta meghaladta a 82 ezret.

Attal üdvözölte "a franciák nagyon felelősségteljes viselkedését, amellyel ki tudták játszani azokat az előrejelzéseket, amelyek szerint a szakemberek többsége a dél-afrikai és brit variáns fokozódó terjedése miatt a járványhelyzet robbanásszerű romlásától tartott".

"A kiszámíthatatlan járvánnyal szemben jelenleg nem tervezzük a szigorítások enyhítését és egyes ágazatok, a vendéglátás vagy a kulturális helyek megnyitását sem" - hangsúlyozta a szóvivő.

Kormányzati tisztségviselők arról is tájékoztattak, hogy az iskolai szünet végéig, azaz március 8-ig semmilyen új intézkedést nem terveznek.

"Tartjuk az irányt a szünet végéig. Azt látjuk, hogy enyhül a járvány" - idézte forrását a BFM hírtévé.

A kormány ugyanakkor bármikor készen áll a status quón változtatni, amennyiben változik a járványhelyzet, és a variánsok terjedésének tényleges hatásai lesznek. Jelenleg azonban a kormánytagokhoz hasonlóan a járványügyi szakemberek is némi értetlenséggel kezelik a kialakult helyzet.

Három kérdés merül fel ugyanis: tényleg fertőzőbbek-e a variánsok, okoznak-e súlyosabb tüneteket, és van-e tényleges hatásuk a reprodukciós rátára?

"Nincs elég egyértelmű tudományos válasz ezekre a kérdésekre" - vélte egy névtelenséget kérő kormányzati forrás.

"Arra számítottunk, hogy a robbanás gyorsabb lesz. Januárban úgy értékeltük, hogy márciusra a brit variáns domináns lesz. Még nem teljesen biztos, hogy tévedtünk" - mondta Pascal Crépey járványügyi szakértő.

A szakemberek abban egyetértenek, hogy a variánsok terjedése ellenére a járvány jelenleg ellenőrzés alatt van az egészségvédelmi előírások (kötelező maszkviselés, távolságtartás, kézfertőtlenítés) és a napi több mint 300 ezer teszt elvégzésének köszönhetően.

Pascal Crépy emlékeztetett arra, hogy a variánsok minden európai országban jelentős nyugtalanságot váltottak ki, és pesszimizmusra adtak okot.

"Remélem, végül is tévedtünk, azaz az egy hónapja országszerte érvényben lévő, délután 6 órakor kezdődő éjszakai kijárási tilalom hatása a vártnál jelentősebb" - mondta.

Miután a variánsok aránya továbbra is emelkedik az új megbetegedésekben, Franciaország mindenképpen felkészül a járvány újabb hullámára, s az egészségügyi minisztérium utasítására csütörtöktől minden egészségügyi intézményben növelik a súlyos betegek ellátására alkalmas ágyak számát.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!