Koronavírus - Franciaországban az emelkedő esteszámok ellenére a kormány nem tervezi a korlátozások visszavezetését

Koronavírus, 2022.03.22

Franciaországban a koronavírus-járvány ismét emelkedő napi esetszámai ellenére a kormány nem tervezi a múlt héten feloldott korlátozások visszavezetését.

Miután egy héttel ezelőtt, a tömegközlekedési járműveket és az egészségügyi intézményeket kivéve, mindenhol megszűnt a kötelező maszkviselés, és a kormány felfüggesztette az oltottsági igazolás bemutatásának kötelezettségét is, több mint harminc százalékkal emelkedett a naponta regisztrált új fertőzöttek száma. Az elmúlt hét nap napi átlaga 89 ezer volt, míg az előző hét napban naponta átlagosan 65 ezer új esetet tártak fel.

A naponta kórházba kerülők száma is emelkedni kezdett, de a kórházi mutatók összességében még mindig csökkennek: a 20 ezer ápolt közül 1600-an vannak súlyos állapotban, az egy héttel ezelőtti 1800-hoz képest. Az intenzív ágyak mintegy harmadán fekszenek koronavírusos fertőzöttek.

A fertőzések megszaporodása a szakemberek szerint a korlátozások feloldása mellett azzal is magyarázható, hogy elsősorban az omikron BA.2 alvariánsa terjed, amely 30 százalékkal fertőzőbb, de nem okoz súlyosabb tüneteket, mint a korábbi BA.1. nevű vírusváltozat.

Jóllehet, a kormányt számos kritika érte azért, hogy túl korán oldotta fel a korlátozásokat, az egészségügyi tárca nem tervezi azok visszavezetését.

"Ha megőriztük volna az intézkedéseket, egyesek választási manőver miatt kritizálnának minket, azt állítva, hogy a félelmet akarjuk megőrizni, amely állítólag az elnöknek kedvez (az áprilisi elnökválasztáson). Amikor pedig feloldottuk a korlátozásokat, akkor ugyanazok mondták azt, hogy választási célokból tettük" - fogalmazott Olivier Véran egészségügyi miniszter.

Szakemberek szerint másik magyarázata a vírus újbóli terjedésének az oltásban keresendő, amelynek védőhatása három hónap után csökken. Az egészségügyi tárca ezért lehetővé tette nyolc nappal ezelőtt, hogy a koronavírus-elleni oltás negyedik adagját felvegyék azok a nyolcvan éven felettiek, akik több, mint három hónappal ezelőtt kapták meg a harmadik adagot. Ennek a korosztálynak a háromnegyede megkapta már mind a három oltási adagot.

A nagy oltóközpontokat a hónap végén bezárja a kormány, s attól kezdve már csak a háziorvosoknál és a gyógyszertárakban lehet az oltásra jelentkezni.

Az oltásra jogosultak csaknem 98 százaléka vette fel az oltás első és második adagját, amely a teljes társadalom nyolcvan százalékának felel meg, s 65 százalék már a harmadik adagon is túl van.

A kormány és a szakemberek is azzal számolnak, hogy még legalább két hétig nőni fog az esetszám, és rövid távon a kórházi ápoltak száma is, de az egészségügyi ellátórendszer túlterheltségétől nem tartanak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!