Koronavírus - Gulyás: fokozott óvatossággal utazzon mindenki külföldre! (2. rész)

Koronavírus, 2020.08.06

    Gulyás Gergely kérdésre válaszolva beszélt a Lánchíd-felújítás közbeszerzési eljárásának kiírásáról, amelyet a Közbeszerzési Hatóság jogellenesnek ítélt. Azt mondta: az ügyben semmilyen értelmezési kérdés nem merül fel, a hatályos jogszabályok egyértelműen előírják, hogy építési beruházásoknál az elmúlt 5, illetve legfeljebb 8 év teljesítését lehet figyelembe venni referenciaként.

Hozzátette: a szabály nem új, 2013 óta így van, ráadásul a szocialista kormányok idején öt év volt a referenciaidőszak, ezt a Fidesz-KDNP-kormány hosszabbította meg legfeljebb nyolc évre.

"Ezután különböző cégeket megvádolni és gazdasági érdeket keresni egy egyébként független hatóságnak a nyilvánvalóan a törvény szerinti beavatkozása esetén felelőtlenség és még jogilag is értékelhető lenne" - fogalmazott a miniszter. Megjegyezte, hogy Karácsony Gergely főpolgármesternek vissza kellene szereznie a rá korában jellemző higgadtságot, továbbá bocsánatot kellene kérnie a kormánypártoktól.

Ismételt kérdésre azt is mondta: a szabálytalannak ítélt közbeszerzési kiírást egy joghallgatónak is csak tíz percébe telik módosítani.

Arra a felvetésre, hogy Karácsony Gergely szerint a kormány üldözi őt, a miniszter úgy reagált: a kormánytól független Közbeszerzési Hatóság a jogszabályban leírt nyolc éven belüli teljesítést kéri számon a főpolgármesteren.

Ráadásul a kormányrendelet már Tarlós István hivatali idejében is érvényben volt - közölte.

Azt is mondta: Karácsony Gergely saját magára nézve kedvezőbb szabályokat szeretne, mint amilyeneket Tarlós István vállalt. Hozzátette: a kormány mindezek ellenére szeretne segíteni a fővárosiaknak, hogy minél előbb használhassák a Lánchidat.

Gyurcsány Ferenc DK-elnök Vidnyánszky Attilát, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökét támadó kijelentésére reagálva Gulyás Gergely azt mondta: "az ilyen jellegű fenyegetőzés mindig a gyengeség jele", ugyanakkor felháborítónak értékelte a stílust.

Arra kérdésre, hogy a kuratóriumba az egyetem miért nem jelölhetett tagokat, a miniszter úgy felelt: a törvényben világosan benne van, ki jogosult a tagok jelölésére, a jelölések ennek megfelelően történtek. Hozzátette: világos koncepció mentén hozta meg a döntést az arra jogosult minisztérium, a kuratóriumi tagok pedig biztosítékot jelentenek arra, hogy jó művészeti színvonalon, piacképes, az eddiginél sokkal korszerűbb oktatás valósulhasson meg az egyetemen.

Gulyás Gergely azt kérte, adják meg a lehetőséget a testületnek, hogy dolgozzon.

Egy év múlva vissza lehet térni arra, hogy a kuratórium működése jót tett-e az intézménynek - tette hozzá, jelezve, vannak további terveik is az egyetemmel, de részletekbe nem bocsátkozott.

A Pesti úti idősotthon ügyében Gulyás Gergelyt kérdezték Karácsony Gergely egyik korábbi televíziós nyilatkozatáról, amelyben nem adott egyértelmű választ arra, hogyan tudják pótolni a létszámhiányt, illetve a szociális ellátórendszer problémáira hárította az ott talált hiányosságokat.

A miniszter azt mondta: az idősotthon a főváros fenntartásában van, ha nem tudja működtetni, akkor ne keressen hivatkozási alapot, hanem adja át olyan fenntartónak, amely képes erre.

A fenntartónak nincs lehetősége arra, hogy ne biztosítsa azokat a feltételeket, amelyek a biztonságos és törvényes működéshez szükségesek - tette hozzá.

Azt mondta, az idősotthonban a koronavírus-járvány alatt bekövetkezett fertőzések miatt azt állapították meg a hatóságok, hogy nem tartották be az intézményben a szabályokat. A Pesti útihoz hasonló fertőzési gócpont nem volt sehol máshol az országban - jegyezte meg.

Kijelentette: a múlt tapasztalatai alapján a fővárosnak különös kötelessége lenne és különös figyelemmel kellene lennie annak érdekében, hogy a törvényes működési feltételeket az idősotthonban biztosítsa.

Ha erre nem képes, akkor az lenne a helyes, ha átadná más fenntartónak - fűzte hozzá.

Gulyás Gergely helyesnek nevezte, hogy a koronavírus-járvány alatt a Miniszterelnökségen gyermekfelügyelet volt, mivel az 1300 fős tárcánál nem volt megengedett az otthoni munkavégzés. Közölte, 4,1 millió forintot fordítottak a pedagógusok bérére megbízási szerződéssel.

Szólt arról is, hogy három éve is szerette volna megvenni a magyar kormány a Mátrai Erőművet, de a német tulajdonos nem nekik adta el. Kitért arra, hogy a cél az erőmű karbonsemlegessé alakítása.

A halászok kártalanítására vonatkozó kérdésre válaszolva elmondta, a korábbi miniszteri ígéretnek megfelelő előterjesztést tett a kormánynak, amely azt még nem fogadta el.

A miniszter szólt arról is, hogy az igazságügyi miniszter által másfél-két hónappal ezelőtt létrehozott munkacsoport foglalkozik a Facebook-szabályozással kapcsolatos kérdésekkel, egyelőre még nincs végleges eredménye a testület tevékenységének.

A terület néhány pontján értelme lenne egységes európai szabályozásnak - mondta Gulyás Gergely.

Arra a kérdésre, hogy tervez-e tenni valamit a kormány az újságírók védelmében, mert az elmúlt időszakban több újságíró lakásánál megjelentek sajtóorgánumok a miniszter arról beszélt: a magánszféra mindenkit megillet, függetlenül attól, hogy mi a hivatása.

Egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy egy újságíró egyéni megkeresése a saját lakásában lehet, hogy a magánélethez való jogot megsérti, ezért pert indíthat, de a gyülekezési joghoz nincs köze.

A jog ma is védi az újságírók magánlakását, és soha nem értettek egyet azzal, hogy a magánszféra tekintetében különbséget tegyenek közszereplő és nem közszereplő között - mondta Gulyás Gergely.

Kérdésre válaszolva elmondta: a bankszövetséggel tárgyalások folynak arról, hogy a mostani moratórium szabályai miként alakuljanak 2021. január 1-jétől.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!