Koronavírus - Gulyás: Magyarország továbbra is Európa egyik legbiztonságosabb országa (1. rész)

Koronavírus, 2021.07.15

Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa járványügyi szempontból - hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.

Gulyás Gergely éves meghallgatása az igazságügyi bizottság ülésén Gulyás Gergely közölte: szerdán a kormányülésen a járványhelyzet "európai és magyar dimenzióját" vizsgálta meg a kabinet, és megállapította, hogy "a magyar dimenzió" továbbra is a legkedvezőbb. A két oltással rendelkező emberek arányát tekintve Magyarország továbbra is a második Európában, bőségesen áll rendelkezésre oltóanyag - emelte ki a tárcavezető, hozzátéve, hogy "bármikor bárkit" be tudnak oltani.

Kijelentette: a kormány mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az oltottság arányát a következő hetekben növelje.

Közölte: a kormány azt javasolja mindenkinek, hogy csak akkor utazzon külföldre, ha már megkapta mindkét oltást.

Jelezte azt is: három olyan terület van - a harmadik oltás ügye, a kötelező oltás kérdése, illetve a 60 év felettiek és a 12 és 16 év közötti korosztály magasabb oltottságának elérése -, ahol a kormány szerdán tárgyalt a teendőkről és az intézkedésekről, a nap folyamán az operatív törzs is ezt fogja tenni, és pénteken a miniszterelnök a Kossuth rádióban a konkrét döntésekről fog beszámolni.

A harmadik oltás kérdésével kapcsolatban azt emelte ki: van egy tudományos vita és egy gyártói álláspont is, ami a különböző gyártóknál távolról sem azonos, és vannak ezzel kapcsolatosan politikai viták is. Jelezte: a harmadik oltással kapcsolatban pénteken konkrét intézkedéseket fog a miniszterelnök bejelenteni.

A kötelező oltásról szólva Gulyás Gergely hangsúlyozta: a kormány álláspontja nem változott abban, hogy az alkotmánynak helyes az a - svájci alkotmányból átvett - rendelkezése, hogy mindenki felelős önmagáért. Ugyanakkor - folytatta - vannak olyan területek, amelyeken a munkavégzés az önmagunkon való felelősségen is túlmutat, ezért azt meg kell vizsgálni, hogy indokolt-e bizonyos helyeken kötelezővé tenni vagy a munkavégzés feltételévé tenni az oltást. Leszögezte: egészében tehát továbbra sem döntött a kormány arról, hogy mindenkire kiterjedő kötelező oltást rendelne el, de egyes területeken, különösen az egészségügyben, illetve általában a munkáltatói jogok szempontjából a kabinet szerint érdemes ezt megvizsgálni.

Gulyás Gergely arra is a kitért: azt látják, hogy a negyedik hullám attól függően lesz vagy nem lesz, illetve súlyossága is attól függ, hogy mennyien oltatják be magukat. Ezért a kormány szerint ismét azt kell megnézni, hogy mit tehetnek a 60 év felettiek és a 12 és 16 év közötti korosztály magasabb oltottságának elérése érdekében.

A miniszter részletesen ismertette a korosztályos oltottsági adatokat. Elmondta: a 12 és 15 éves kor közötti fiatalok 12 százaléka van beoltva, ezt követően mindenhol lényegesen jobb az arány, így a 16-17 éveseknél ez 45 százalék, a 18-19 éveseknek 57 százalék, a 20-24 éveseknél pedig 52 százalék.

Hozzátette: 25 évtől 44 évig az oltottság 49 és 57 százalék között mozog, 45 és 49 év között már 70 százaléka van beoltva a magyaroknak, 50 és 54 év között 71 százalék, 55 és 59 év között pedig 70 százalék. A 60 év fölöttiek korosztályában a 60 és 64 év közöttiek 67 százalék van beoltva, 65 és 69 év között 85 százalék, 70 és 74 év között 92 százalék, 75 és 79 év között 86 százalék, 80 és 84 év között 89 százalék, 85 és 89 év között 82 százalék és 90 év fölött 73 százalék - sorolta.

Arra figyelmeztetett: egyértelmű, hogy a delta variáns is az idősebbekre a legveszélyesebb, 60 év felett "a kockázat óriási", minden más eddigi vírusvariációnál lényegesen nagyobb, ezért a 60 év felettiek oltása érdekében mindent meg kell tenni.

A miniszter azt is nyomatékosította: minden Magyarországon engedélyezett oltóanyag hatékony és alkalmas arra, hogy a járvány negyedik hulláma esetén védettséget adjon, ugyanakkor aki az oltóanyagokkal szemben bizalmatlanságot kelt, az ezzel mérsékli az oltási kedvet, és emberek halálát idézi elő.

Hangsúlyozta: a kormány rendkívül káros politikai folyamatnak tartja, hogy "vélhető politikai haszonszerzés érdekében" megkezdődött a különböző oltóanyagokkal szembeni bizalmatlanság keltése. A jóindulatú feltételezés az, hogy emögött politikai érdekek állnak, a rosszindulatú pedig az, hogy üzleti, lobbi- vagy gyógyszergyártói érdekek - fűzte hozzá.

A miniszter ezért arra kér minden politikai szereplőt és az újságírókat is, hogy ne ezen a területen próbáljanak meg "politikai pártoknak vagy oldalaknak segíteni", hanem fogadják el a tudományos kutatások eredményeit.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a legnagyobb magyarországi kutatást eddig a Semmelweis Egyetem végezte el több mint ezer eset feldolgozásával, és ebből teljesen egyértelműen kiderült, hogy minden Magyarországon engedélyezett és alkalmazott oltóanyag hatékonysága 96 százalék fölötti.

Kiemelte, hogy még azok 88 százaléka is védettnek bizonyult, akik az antitestvizsgálatokon egyébként negatív eredményt kaptak. Megjegyezte: az adatokból az is látszott, hogy a WHO és az Európai Gyógyszerügynökség által nem engedélyezett Szputnyik oltás a legeslegjobb, mert ott nem volt egyetlen eset sem, amelyikben ne lett volna meg a védettség.

Szerinte ezért teljesen fölösleges bármely oltóanyaggal szemben "hangulatot kelteni", mert a vakcinák mindegyike védettséget ad.

A kormány nevében továbbra is mindenkit arra biztatott, hogy oltassa be magát. Aki ma regisztrál, az két nap múlva bármelyik oltóanyagból, kívánsága szerint kaphat - mondta.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!