Koronavírus - Gulyás: Magyarország továbbra is Európa egyik legbiztonságosabb országa (4. rész)

Koronavírus, 2021.07.15

    A tárcavezető arról is beszélt: várható volt, hogy ha kivonulnak Afganisztánból az amerikaiak, az a térség destabilizációját hozhatja magával. Ezt látni most, és ennek egyik káros következménye lehet egy újabb migrációs hullám megindulása - vélekedett.

Kitért arra is: ártana az EU-nak, ha Lengyelország elhagyná az uniót. Lengyelországnak az az érdeke, hogy az EU-n belül tudja az érdekeit érvényesíteni, és ebben Magyarország és Lengyelország, illetve a visegrádi országok sokat tudnak segíteni egymásnak - magyarázta.

Arról, hogy hét traumatológus felmondott Zala megyében, a miniszter kifejtette: az Országos Kórházi Főigazgatóság feladata, hogy megtegyen mindent azért, hogy a lehető leggyorsabban lehessen pótolni őket. A felmondott traumatológusok igényeire tekintettel velük a megegyezés nem volt reális - tette hozzá.

Jelezte: a jelentős orvosbéremelés mellett az ápolók bérét is nagy mértékben emelik. Szükséges a további emelés, de eddig is nagyságrendileg léptek előre - mondta.

Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely úgy fogalmazott: Czeglédy Csaba, aki a DK ellenzéki előválasztási jelöltje Szombathelyen, mentesülni nem tud az ellene folyó büntetőeljárás alól, de az késedelmet szenvedhet. Szerinte a baloldal súlyos felelőssége, hogy olyan embert jelöl országgyűlési képviselőnek, akit jogerősen elítéltek csalásért, és most is többmilliós csalás miatt folyik ellene eljárás.

Az építőanyagárak elszabadulása ellen tett lépésektől azt várják, hogy már rövid távon megállítják az áremelkedést, néhány hónapon belül pedig mérséklődni fognak az árak - közölte.

Arra a kérdésre, miért bízták meg ennek a feladatnak a koordinálásával Gyutai Csabát, aki sajtóhírek szerint korábban a szabálytalan várbeli beszerzéseket irányította, Gulyás Gergely azt mondta, Gyutai Csaba az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs NKft. vezetője; az építőanyagok hatósági ellenőrzése a hivatalhoz tartozik, ezért kézenfekvő volt, hogy ne egy új hivatalt hozzanak létre - közölte.

Kitért arra is, hogy az állami fenntartású felsőoktatási intézményekben szeptember elején 15, majd január elején is 15 százalékkal emelkedik az oktatók bére.

A budapesti "közlekedési káoszra" vonatkozó kérdésre a miniszter kijelentette: a helyzetet tisztán a főváros idézte elő az átgondolatlan közlekedési szabályokkal, a biciklisták által nem használt, de az autósoknál óriási dugókat okozó biciklisávokkal és az elkésett beruházásokkal. "Jó lenne, ha az országos politika fontos kihívásai mellett a főpolgármester úrnak Budapestre is jutna ideje" - fogalmazott.

A minisztert arról is kérdezték, hogy a hírek szerint abban az ügyben is kötelezettségszegési eljárás indulna Magyarország ellen, amelyben a bizottság nem tartja fair kereskedelmi eljárásnak, hogy egy magyar könyvkiadót arra kényszerítettek: nyomtassa rá egy gyerekkönyvre azt, hogy nem tradicionális nemi szerepek szerepelnek benne. Gulyás Gergely úgy értékelt: nem lát erre jogi alapot, ráadásul ennek nincs köze a gyermekvédelmi törvényhez, a kormányhivatal a fogyasztóvédelmi törvény alapján hozott döntést.

Arról, hogy a román operatív törzs szerint mintegy 700 magyar utazott Romániába, hogy harmadik oltást kapjon, a miniszter azt mondta: ezt nem látja tömegesnek; inkább olyan jelenségnek tartja, ami abból következik, hogy mintegy másfél millió magyar állampolgár él Erdélyben.

Elmondta, naponta 2000-3000-en foglalnak időpontot oltásra Magyarországon.

Jelezte azt is, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) minden korosztálynak ajánlotta a Sinopharmot, és ezt visszaigazolják a kutatások is.

A miniszter közölte: a kormány most úgy látja, nincs veszélyben az, hogy az iskolák normális rendben kezdjék meg a működést szeptemberben.

A magyar vakcinagyárral kapcsolatban jelezte: a termelés 2022. decemberi megkezdése esetén 2022 végén vagy 2023 legelején kerülhetnek forgalomba az első magyar gyártmányú vakcinák.

A vendégmunkáskvóta emelésével kapcsolatban elmondta: egyedi engedélyezés és nemzetbiztonsági vizsgálat van minden ilyen igény esetén.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!