Koronavírus - Gulyás: március 15-ig fennmaradnak a korlátozások (2. rész)

Koronavírus, 2021.02.25

A védekezés irányítóinak - köztük a miniszterelnök - oltásáról elmondta: sok országban a politikusok elsők között kapták meg a vakcinát, a magyar kormány véleménye az volt, hogy nem akarnak a sorban elől állni.

Kormányinfó - Gulyás Gergely és Hollik István sajtótájékoztatója A kormány azt kérte az országos tisztifőorvostól, hogy ilyen értelmű javaslatot tegyen az oltási rend megállapítására. Ezt még akkor is így gondolják, ha fűződhet ahhoz közérdek, hogy védettek legyenek az oltási feladatokat ellátók, irányítók. A tisztifőorvos jelezte, hogy indokoltnak látja a védekezést irányító személyek oltását, erre most már van mód és lehetőség, mert tömegesebben áll rendelkezésre oltóanyag. A kormányfő várhatóan jövő héten kapja meg az oltást - mondta a tárcavezető, felidézve: Orbán Viktor korábban jelezte, ha van mód, a kínai vakcinát szeretné beadatni.

Arra a felvetésre, hogy Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra melyik oltóanyagot kapná meg szívesen, a miniszter azt mondta: nem fog válogatni, ami jut az oltóponton, ahová behívják. A kormányszóvivő is úgy fogalmazott: bárminek örül, amit megkap.

Arról, hogy Arató Gergely (DK) azt állította, nincs szabad vakcinaválasztás, és visszasorolják azokat, akik nem kérnek a keleti vakcinából, közölte: ezt tényszerűen nem igaz. Az oltás önkéntes és ingyenes, mindenkinek joga eldönteni, kéri-e a rendelkezésre álló vakcinát. Ha valaki nem fogadja el, akkor amikor lesz olyan vakcina, amivel beoltatná magát, ismételten sorra kerül - jelezte.

Minden Magyarországon elérhető oltóanyagot a magyar hatóságok megvizsgáltak, és a magyar állam teljes felelősséggel áll amögött, hogy ezek az oltóanyagok megbízhatóak és hatékony védelmet jelentenek a koronavírussal szemben - jelentette ki.

Arra a kérdésre, hogy az Egészségügyi Tudományos Tanács óvatosan, de elutasította a nyitást, úgy válaszolt, most március 15-ig látnak előre, azt követően ők is szeretnék, ha egyes szolgáltatások elérhetőek lennének. Matematikusokkal, virulógusokkal, orvosprofesszorokkal is konzultált a kormányfő, és az egyértelmű véleményük az volt, a brit mutáns gyors terjedése miatt a következő egy-két hétben rossz vagy nagyon rossz számokat fogunk látni Magyarországon. Gyorsul a fertőzés, többen fogják megkapni, többen kerülnek kórházba, és többen lesznek lélegeztetőgépen - mondta. Reményét fejezte ki ugyanakkor, azzal, hogy a legveszélyeztetettebb korosztályból már félmillióan megkapták az oltást, talán a halálesetek száma nem fog olyan mértékben emelkedni.

További felvetésre jelezte: a nagy tömegrendezvények, koncertek az utolsó körbe tartoznak, ott csak akkor lehet enyhíteni, ha már az oltottság mértéke valóban elérte a társadalmi immunitást.

Gulyás Gergely az enyhítések sorrendjéről azt mondta: a kijárási korlátozás az, ami első között szab gátat az életnek, és valószínűleg ez az, amit elsők között kell majd enyhíteni. Ezzel ő maga is egyetért - jelezte.

2,5-3 millió oltást kell beadni, hogy az a korosztály, akik életükben is fenyegetettek, védettek legyenek. Most félmilliónál tartanak, ami fel fog gyorsulni, és reméli, nagyon hamar az 1-1,2 milliót elérik - közölte egy másik felvetésre.

Kitért arra is, a védettségi igazolványt március 1-től kapják meg postai úton azok, akiket már beoltottak, vagy akiknél a védettség egyéb okokból fennáll. Ezt követően dönteni kell arról, hogy mire lesz jogosult az, aki a kártyával rendelkezik. Egyelőre azt tudja igazolni, hogy védett, ezért a karanténszabályokat esetükben minden további nélkül fel lehet oldani.

Gulyás Gergely azt teljesen kizártnak tartotta, hogy magánellátásban pénzért lehessen majd oltást beadatni. A magyar államnak van oltási programja, szerez be oltóanyagot, ennek megfelelően oltanak, a Nemzeti Népegészségügyi Központ másra biztosan nem fog is majd engedélyt kiadni - jelentette ki. Hozzátette: hogyha ma Magyarország területén oltóanyag lenne szabadon, akkor azt az állam azonnal lefoglalná, ugyanúgy ahogy egyébként azt más államok is teszik.

Az egészségügyben vitát kavart ügyelettel összefüggő kérdésekről elmondta: szerdán foglalkozott ezzel a kormány, meghallgatták az országos kórházfőigazgatót, és szabad mandátumot adtak, hogy tárgyaljon. Megjegyezte: akár órabérben is megállapíthatja az egyes területeken az ügyeleti díjat. Reméli ez hozzájárul, hogy az érintettek aláírják az új szerződéseket. Az első visszajelzések alapján komoly gondokat nem látnak, néhány helyen vannak, akik még gondolkoznak, de az ellátásra a jelenlegi helyzet semmilyen veszélyt nem jelent - mondta.

Tudják, hogy a korábbi egészségügyi szolgálati törvény mellett milyen ügyeleti szabályok voltak, de nem gondolják, hogy pontosan ugyanezt kell követni. Remélik a jövőben a tisztább viszonyok - sokaknak jók és keveseknek rosszak -, a magyar egészségügy egészének a hatékonyabb működését szolgálják - mondta.

A miniszter a vonatkozó Alkotmánybíróság döntéséről, és Karácsony Gergely főpolgármester felvetéséről, miszerint a kieső iparűzési adó teljeskörű kompenzálására van szükség, azt közölte: a vita nem közfeladatellátási normatíváról, hanem arról szól, hogy mi a jobb, ha az iparűzési adó egy része a kkv-knál, vagy ha az önkormányzatoknál marad. A kormány úgy gondolja, hogy akkor lehet munkahelyeket védeni, újakat létrehozni, ha ezeket a pénzeket a vállalkozásoknál hagyják.

Nem vitatják, hogy az önkormányzatok helyzete - ahogy a magyar államé is - nehéz, de a kormány készen áll, hogy tárgyaljon az önkormányzatokkal, és ahol segíteni tudnak, ahol működési nehézségek vannak, hajlandóak támogatást nyújtani. Azt ugyanakkor szeretnék, ha a felelősségvállalás kölcsönös lenne, és a gazdag önkormányzatok, ahol több milliárd van a számlán, tekintettel lennének az ország egészének helyzetére - fogalmazott.

(folyt.)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!