Koronavírus - Gulyás: még bőven vannak kapacitások az egészségügyben (3. rész)

Koronavírus, 2020.11.26

    Gulyás Gergely a helyi iparűzési adó esetleges eltörlésére vagy felfüggesztésére vonatkozó kérdésre elmondta: a kormány átfogóan gondolkodik a cégek számára adócsökkentésekben, adókönnyítésekben, de sem az iparűzési adó, sem más adónem kapcsán nem döntött.

Kérdésre válaszolva elmondta, nem állhat elő olyan helyzet, hogy nem érkezik uniós pénz Magyarországra, hiszen a 2021-ig tartó költségvetés még további két évre lehetővé teszi a források felhasználását, 500 milliárd forint mezőgazdasági támogatás pedig a büdzsé elfogadása nélkül is érkezne, akárcsak - bázisalapon - a költségvetés egy része.

Magyarország finanszírozása biztos lábakon áll - jelentette ki a miniszter. Ha 2023-ig egyetlen fillért nem veszünk föl a nemzetközi pénzpiacról, az ország finanszírozása akkor is biztosított - fogalmazott.

Szólt arról is, hogy a baloldali kormányzás időszakához képest szerény mértékben ronthatja a forint árfolyamának változása az államadósság GDP-hez viszonyított értékét 2021-ben.

Beszélt arról is, hogy ilyen gazdasági helyzetben senki nem megszorításokkal tervez a világban, mindenki próbálja a gazdaság újraindítását és a beruházásokat támogatni. Közölte, idén jelentős recesszió lesz, a nehézségek mértékét jól mutatja, hogy 4 százalékos gazdasági növekedéssel számolt a kormány idén, ha ez tíz százalékkal rosszabb lesz, azaz mínusz 6 százalék, akkor azt lehet mondani, hogy a jelenlegi várakozásoknak megfelel.

Jelezte azt is, hogy az államadósság meg fog nőni, de azt jövőre igyekeznek csökkenteni.

A minisztert arról is kérdezték, mire számíthat Magyarország az új amerikai kormányzattól a magyar bevándorláspolitika kapcsán, miután Joe Biden amerikai demokrata elnökjelölt azt nyilatkozta, hogy állampolgárságot adna több mint 10 millió illegális bevándorlónak. Gulyás Gergely úgy reagált: az új amerikai adminisztrációnak is joga van meghatározni, milyen bevándorláspolitikát akar folytatni, ahogyan magyar kormány sem akarja átengedni az erről a kérdésről szóló döntést másnak. Joe Biden megjegyzésére, miszerint Amerika készen áll a világ vezetésére, a miniszter úgy reagált: "Mi minden ambíciót értékelünk és tisztelünk, de Magyarországon az ország vezetésére azoknak kell vállalkozni, akik négyévente szabad és a demokratikus választáson erre felhatalmazást kapnak".

A bejelentett amerikai kormánynévsorról úgy nyilatkozott, Magyarország a NATO-ban az Egyesült Államok szövetségese, "reméljük, hogy az együttműködés jó lesz", egy másik kérdésre pedig azt szorgalmazta, ne a korábbi tapasztalatok, hanem a most tett lépései alapján ítéljük meg Joe Biden tevékenységét és viszonyuljunk ahhoz.

Arra a kérdésre, hogy a magyar és a lengyel kormányfő kapott-e olyan ajánlatot a német EU-s elnökségtől, aminek eredményeképpen mégsem vétóznának az EU-s költségvetést és a Next Generation alapot illetően, Gulyás Gergely kijelentette: nem kaptak ilyen ajánlatot, ezért vétóznak.

Arra a felvetésre, hogy a magyar kormány elállna-e a vétótól, ha az új jogállamisági mechanizmusban garanciát adnak arra, hogy az érintett tagállam az Európai Tanácshoz, illetve az Európai Bírósághoz fellebbezhet, és lezárják a 7-es cikkely szerinti eljárást, Gulyás Gergely azt mondta: a 7-es cikkely szerinti eljárás lezárása különösebben nagy engedménynek nem minősül, hiszen annak a vége a szankciónál egyhangú döntés, így különösebb veszéllyel nem jár.

Ugyanakkor a miniszter a bírósági jogorvoslat megteremtését egy jó irányú elmozdulásnak nevezte a német elnökség részéről, de szerinte önmagában ez nem elegendő, mert a jogállamisággal kapcsolatban elfogadott rendelettervezetnek nincsenek objektív, világos, számonkérhető kritériumai.

A német külügyminiszter kijelentését, miszerint napokon belül döntés lesz a költségvetésről és a segélyalapról, Gulyás Gergely úgy kommentálta: a német külügyminiszter szavaiból nem a jelen helyzet leírását olvassák ki, hanem azt az optimizmust, hogy sikerül megoldást találni a kialakult helyzetre. Reméljük, hogy így lesz, de a magyar kormány a sokszor ismertetett álláspontjából "nem tud, nem fog és nem is akar engedni" - szögezte le, hozzátéve, hogy Magyarország nélkül a döntés nem hozható meg az EU-s költségvetésről.

Arra a kérdésre, hogy a magyar kormány az új jogállamisági mechanizmust megtámadja-e az Európai Bíróság előtt, a miniszter jelezte: nincs elfogadott jogállamisági mechanizmus, így nincs mit megtámadni a bíróságon.

A minisztert arról is kérdezték, hogy mi a véleménye Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő szavairól, aki Manfred Weber német politikus Magyarországot kritizáló kijelentésére úgy reagált, hogy "a Gestapo és az ÁVH is ugyanezt mondta: akinek nincs takargatnivalója, annak nincs félnivalója." Gulyás Gergely szerint ez egy "szellemes és finom" megfogalmazás ahhoz képest, amilyen vádak Magyarországról és a magyar kormányról elhangzottak az Európai Parlament vitájában szerdán.

Arra, hogy Dobrev Klára, a DK európai parlamenti képviselője egy internetes hirdetésben "Brüsszelt reklámozza, miközben a magyar kormány járvány elleni védekezését támadja", Gulyás Gergely úgy reagált: az, hogy a hirdetést nem a DK, hanem az európai pártcsaládja fizeti, jól igazolja, hogy nincs olyan nemzetközi támadás, amelynek a magyar ellenzéki pártok ne válnának azonnal részeseivé.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!