Koronavírus - Gulyás: mindegyik vakcina biztonságos (3. rész)

Koronavírus, 2021.06.03

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint "gyermekded, de legalább vicces", hogy a kínai Fudan Egyetem leendő helyszínén diplomáciailag érzékeny utcanevekkel provokálná Kínát Baranyi Krisztina, a IX. kerület ellenzéki polgármestere.

Ha a főváros és a IX. kerület ebben kívánja kiélni saját politikai elképzeléseit, akkor ehhez csak sok sikert tudunk kívánni - tette hozzá.

Orbán Viktor esetleges kínai utazásáról közölte: a miniszterelnöknek van kínai meghívása és lehet, hogy ősszel Pekingbe utazik, de ennek semmi köze nincs a Fudan Egyetemhez. Megjegyezte: a Fudan budapesti campusa a "tervezőasztalon van", érdemi döntés még nem született, semmilyen alapja nincs tehát az egyetemről szóló baloldali politikai hangulatkeltésnek.

Ha a tervek meglesznek, a kormány el tudja dönteni, hogy támogatja-e a beruházást - közölte.

Arról is beszélt, hogy kormányzása idején Gyurcsány Ferenc volt az első, aki a felsőoktatási együttműködést Kínával a lehető legmagasabb szinten felvetette, szükségesnek látta és támogatta.

Karácsony Gergely főpolgármester kijelentését, miszerint több hívást kapott kormányoldalról, hogy ne induljon miniszterelnök-jelöltként, úgy kommentálta: ezt is a főpolgármester "háromhetes politikai vesszőfutása részének" tekintik.

"Kifejezetten szánalmas látszatot kelt", hogy Karácsony Gergely "egyszerre menekül az újságírók elől, illetve hazugságból hazugságba" - mondta. Az ellenzéki előválasztást olyan színjátéknak nevezte, ahol a szerepeket Gyurcsány Ferenc osztja.

Gulyás Gergely az EU-val és külpolitikával kapcsolatos kérdésekre válaszolva a dán lehallgatási botrányról kijelentette: a kormány sajnálja, hogy azzal kell szembesülni, hogy szövetséges országok között, ráadásul csúcsvezetők esetében ilyen előfordulhat. Ugyanakkor nem előzmények nélküli az ügy, hiszen 2014-ben kiderült, hogy az amerikai titkosszolgálat Angela Merkel német kancellár telefonját lehallgatta - húzta alá. Hozzátette: minden országnak vannak nemzetbiztonsági és hírszerzési érdekei, de szerencsés, ha ebben éles határvonalat tudnak húzni szövetséges és nem szövetséges államok közé.

Az Európai Ügyészség elindulásával kapcsolatban jelezte: Magyarország - Lengyelországgal, Dániával, Írországgal és Svédországgal együtt - nem csatlakozott a szervezethez.

Ennek egyik oka, hogy az integrációnak vannak olyan területei, ahol a további együttműködés egyértelműen sérti a tagállami szuverenitást - húzta alá.

A miniszter az Európai Ügyészség vezetőjét, Laura Kövesit alkalmatlannak nevezte a posztra és úgy vélte: kinevezése önmagában cáfolja a szervezet hatékonyságát, ugyanis korábban Romániában "koncepciós eljárást folytatott" magyar politikusok ellen, és büntetőeljárás is indult ellene.

Gulyás Gergelyt kérdezték arról is, hogy Vera Jourová uniós biztos Luxemburgban kijelentette, a második fél évben aktiválhatják Magyarország és Lengyelország ellen a jogállami mechanizmust, és ez uniós források felfüggesztésével is járhat.

A miniszter értékelése szerint, Vera Jourová alkalmatlan a tiszte betöltésére, magyargyűlöletére pedig számtalan példa van.

A korábban korrupciós ügy miatt előzetes letartóztatásba is került európai biztos ahhoz, hogy "a liberális média kegyeit megkaphassa és a múltját is titokban tarthassa, jó, ha Magyarországot és Lengyelországot szidja" - mondta.

Közölte, a jogállamiságot a kommunizmus alatt a jogállam hiányától szenvedő országok - így Magyarország és Lengyelország - valószínűleg lényegesen fontosabbnak tartják, mint a nyugat-európai országok, de azt nem szeretik, "ha a jogállamra való hivatkozással belpolitikai ügyekbe kívánnak beavatkozni".

Az uniós agrárreformmal kapcsolatos egyeztetésekről közölte, a kétnapos tanácskozáson nem született eredmény, noha a 27 agrárminiszter meg tud egymással állapodni, az Európai Parlamentnek "teljesen abszurd, képtelen és a mezőgazdaság érdekeivel" ellentétes követelései vannak.

Gulyás Gergely reagált David Sassoli, az Európai Parlament elnökének kijelentésére, hogy az uniós intézmények nem fordíthatnak hátat a Földközi-tengernek életük kockáztatása árán is nekivágó migránsok kétségbeejtő helyzetének. A miniszter szerint a migránsok valóban megrendítő helyzetéért az ilyen nyilatkozatok is felelősek. Ha Európa nem teszi világossá, hogy a külső határait meg fogja védeni és nem engedi az illegális belépést területére, akkor újra és újra lesznek, akik döntően a Földközi-tengeren keresztül elindulnak Európa felé. "Mi továbbra is a segítségnyújtás oldalán állunk, de segítséget nyújtani ott kell, ahol a baj van, és nem a bajt kell idehozni" - fogalmazott.

Volt kérdés arról is, hogy Magyarország milyen diplomáciai lépéseket tett a Ryanair-gép minszki földre kényszerítése miatt. Gulyás Gergely közölte, az eset miatt Magyarország tiltakozott, és csatlakozott az uniós elítélő nyilatkozathoz is.

A thaiföldi nagykövet hazarendeléséről a politikus azt mondta, nem folyik eljárás a volt diplomatával szemben, akinek a szolgálata április 30-ával fejeződött be.

A volt nagykövet 1991-től volt a külügyminisztérium állományában - jegyezte meg.

Gulyás Gergely kérdésre azt is elmondta, a kormány megfontolja, hogy idén is lehetővé tegye a nyelvvizsga nélküli diplomaszerzést.

A meddőségi beavatkozásokkal kapcsolatos változásokról azt mondta, a kormány szerint az a leghatékonyabb, ha a reprodukciós eljárásokat állami kézbe veszik, mert annak jelentős a finanszírozási vonzata, és visszaélések is történtek.

A mátrai erőművel kapcsolatban jelezte: az állami vásárlásnak nem volt alternatívája a munkahelyek védelme miatt, illetve azért, mert az erőmű az észak-magyarországi térség, illetve Budapest egy részének áramellátását biztosítja.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!