Koronavírus - Gulyás: nincs még itt az ideje a lazításnak (3. rész)

Koronavírus, 2021.03.18

A miniszter elmondta, nem tud arról, hogy Magyarországon az AstraZeneca vakcinája miatt bárki meghalt volna, illetve az oltás után hunyt volna el.

Szólt arról is, hogy a magyar orvosok kötelesek beadni azt az oltóanyagot, amelyet a hatóságok megvizsgáltak és engedélyeztek. Egy orvos nagyobb felelőtlenséget nem követhet el, mint hogy kétségeit hangoztatja egy vakcinával szemben - fogalmazott.

Beszámolt arról is, hogy az uniós tagállamok több mint harmada érdeklődik a magyar kormánynál a vakcinabeszerzésekről, amíg azonban ezen országok nem adnak erről tájékoztatást, a magyar kormány sem teszi ezt.

Hangsúlyozta: már három német tartományi miniszterelnök - a szélsőbaltól a jobboldalig - nyilatkozott a Szputnyik V oltóanyag engedélyezésének szükségességéről, amelyet várhatóan az európai gyógyszerügynökség hamarosan meg is tesz. Hozzátette: a kínai készítmény adja a legteljesebb védettséget a mutánsvírusok ellen a legtöbb szakértő szerint.

Álvitának tartja a magyar kormány a vakcina-igazolványról szóló brüsszeli vitát - jelentette ki. Mint mondta, az arról szóló eljárás két hónap múlva záródhat le, addigra azonban Magyarország remélhetőleg túl lesz a nehezén. "Brüsszeltől senki nem igazolványt vár, hanem vakcinát"- szögezte le.

Kérdéseke válaszolva Gulyás Gergely közölte, soha nem volt olyan terve a kormánynak, hogy kötelezővé tegye az FFP2-es maszkot; a maszkviselés kötelező, bármilyen maszk megfelel.

A nemzetközi sportversenyek magyarországi megrendezésével kapcsolatban elmondta, néhány európai és olimpiai kvalifikációs versenyt tartanak meg, de ezeknél a fertőzés kockázata kicsi, sokkal nagyobb kockázatot jelent a határmenti ingázás.

A szépségipar kinyitásáról közölte, jövő héten még erre nincs lehetőség, de tudják, hogy ezeknek a szolgáltatóknak a nagyhét különösen fontos, a járványügyi helyzettől függ, mikor tudnak a szabályokon változtatni.

A koronavírusos betegek kezelésére szolgáló Favipiravir már valamennyi magyar gyógyszertár számára elérhető, akár magyar gyártásból is, így kellő mennyiségben rendelkezésre áll - ismertette.

Arra a kérdésre, amely Czeglédy Csaba esetleges indulását firtatta a jövő évi választáson, azt mondta: reméli, hogy nem lesz olyan párt, amely egy korábban bűncselekmény miatt elítélt és jelenleg is adócsalás miatt eljárás alatt álló embert elindít. "Tudjuk, hogy a baloldalnak van hajlama arra, hogy elindítsanak" ilyen embereket.

Arra a felvetésre, hogy Fekete-Győr András, a Momentum elnöke egyes jobboldali újságírókat egy időre eltiltana a szakmája gyakorlásától, azt felelte: ez nem egyeztethető össze a sajtószabadsággal. Az 1989-90-ben kialakult alkotmányos kereteket azonban az ellenzék nem tartja tiszteleten sem tettekben, sem szavakban.

Szólt arról, hogy a kormány nem akarja magához venni a közétkeztetést az önkormányzatoktól.

Arra a kérdésre, hogy a magyar kormány tisztviselői foglalkoztak-e katolikus papok kiskorúak elleni zaklatási ügyeivel, Gulyás Gergely azt felelte: a kormány minden pedofil cselekedetet betegesnek, elfogadhatatlannak tart, ami egyben súlyos bűncselekmény is, így fel kell lépni ellene. "Ugyanakkor kár ebben a katolikus egyházat kiemelni, főleg akkor, amikor a magyar közéletben is sokan vannak, akik a pedofilokat mentegető, vagy mentegetni látszó nyilatkozatot tesznek, Révész Sándortól Kőszeg Ferencen át" - tette hozzá. Szerinte jó lenne, ha a balliberális megmondóemberek visszavonnák nyilatkozataikat - jegyezte meg.

Kérdésre beszámolt arról is, hogy a légiipar összesen 2 milliárd forintnyi adókedvezményben részesült a koronavírus-járvány okozta válsághelyzetben, ezen belül az egyes cégek részesedése adótitoknak minősül.

Kérdésre ismertette, 70 ezer euróba kerül a kormány által vásárolt Airbus 330-as repülőgép egy kínai útja, míg korábban, bérelt repülőgéppel 200 ezer euróba került egy út. Tehát egyharmadába kerül, ha saját repülővel hozzák Magyarországra a kínai vakcinát - jegyezte meg.

Arra a kezdeményezésre, hogy a Magyarországon lakcímmel rendelkező, de a szavazáskor külföldön tartózkodók is szavazhassanak levélben 2022-ben, azt felelte: választást megelőző évben már nem lehet változtatni a szavazási szabályokon. Az előírások azonban jók, "hiszen ha valaki külföldön lakik, akkor levélben is szavazhat (.), aki viszont Magyarországon lakik, az személyesen szavazzon".

A tárcavezető Vera Jourová európai uniós biztosnak a magyar, lengyel és szlovén sajtószabadságért aggódó kijelentéseire reagálva azt mondta: miközben az Európai Bizottság elrontotta vakcinabeszerzést, aközben az "általunk persona non gratának tekintett Vera Jourová biztos" különböző országokkal szemben fellépést tervez. "A védekezést tehát nem segítik vagy megnehezítik, a vakcinabeszerzést elrontják és közben országokat vegzálnak" - fogalmazott, hozzátéve, hogy Vera Jourová teljesen alkalmatlan arra a bizottsági tisztségre, amit betölt és nyilvánvalóan gyűlöletet érez Magyarország iránt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!