Koronavírus - Gulyás: sikeresen védekeztünk, ezért szüntethető meg a rendkívüli jogrend (1. rész)

Koronavírus, 2020.05.28

A koronavírus-járvány elleni védekezés eredményes, sikeres volt, ezért lehet megszüntetni a rendkívüli jogrendet, az egészségügyben azonban fenn kell tartani a járványügyi készültséget - közölte Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki online kormányinfón.

Magyarország olyan szigorú intézkedéseket hozott meg időben, amelyek eredményeként azon kevés ország közé tartozik, ahol a tömeges megbetegedések időszaka nem következett el - mondta, kijelentve: mára sikerült a vírus terjedését kontroll alatt tartani.

Arról is beszélt ugyanakkor a miniszter, hogy a baloldali pártokra nem számíthattak, nem támogatták az eredményes védekezés feltételeit megteremtő törvényt sem, nem a védekezésben vettek részt, hanem a kormányt és a védekezés irányításában közreműködő szakembereket támadták a veszélyhelyzetben is. Hozzátette, most, a veszélyhelyzet megszüntetésekor is az ellenzék támadásainak vannak kitéve.

A rendkívüli jogrend megszüntetéséről azt mondta: legkésőbb június 20-tól ismét adottak lesznek azok a garanciális rendelkezések, amelyeket az alkotmány nem rendkívüli jogrend idején biztosít.

Gulyás Gergely közölte: az egészségügyi járványügyi készültség azt jelenti, hogy a kórházak irányítási rendszere változatlan lesz, a tisztifőorvos és a kormány pedig a járványügyben szükséges intézkedésekhez elengedhetetlen jogosítványokat kap. Ilyen például szükség esetén az idősek vásárlási idősávjának fenntartása vagy a rendezvénytilalom. Utóbbiról megjegyezte: június 20. után sem lehet visszatérni azokhoz a nagy tömegrendezvényekhez - különösen nem zárt térben -, amelyek a fertőzés terjedésének veszélyével járnának együtt.

Kitért rá: Budapesten is változnak a védelmi intézkedések, így lehetővé válik, hogy fokozatosan és szigorú menetrend szerint újrainduljon az élet. Az éttermek is nyitva tarthatnak, így a károk a szektorban mérséklődhetnek, ami a nemzetgazdaság és a munkavállalók szempontjából is fontos - közölte.

Gulyás Gergely kiemelte azt is: a Trianon századik évfordulója alkalmából szervezett megemlékezések június 3-7. között szigorú szabályok mellett megtarthatók. Június 4-én az Országgyűlés is emlékülést tart, ezen a köztársasági elnök mond beszédet. Más eseményeket is szerveznek, a miniszterelnök is beszédet tart majd - közölte. Hozzátette: a trianoni emlékmű átadását viszont elhalasztják, erre augusztus 20-án kerülhet sor.

Hangsúlyozta: a száz éve történt esemény nemzeti tragédia, és nincs más nemzet, amely hasonló csonkolást túlélt volna. Ugyanakkor ma Magyarország erősebb, mint bármikor az elmúlt száz évben, a nemzeti közösségek túlélték a többszöri elnyomást, a nemzetpolitikát új alapokra helyezték, és a kapcsolatok ma sokkal élénkebbek a nemzetrészekkel - fogalmazott.

Úgy vélte, eljutottunk oda, hogy közjogi értelemben is létrejött a kapcsolat a nemzeti közösségekkel, és a nemzetpolitikai intézkedések beváltották a reményeket. Fontos emlékezni június 4-én, és végig kell gondolni, hogyan lehet még szorosabbra fűzni a kapcsolatokat a nemzeti közösségekkel - mutatott rá.

A miniszter a tájékoztatón a gazdaságvédelem költségvetésének nevezete a jövő évi büdzsét. Hangsúlyozta: ma még nem lehet megmondani, milyen hatása lesz a koronavírus-járványnak a gazdaságra, nagy a bizonytalanság ezzel kapcsolatban. A jövő évi költségvetésben egy nagy gazdaságvédelmi alap van, ez segít, hogy új munkahelyeket teremtsenek a megszűnő álláshelyek helyett - magyarázta.

Azt mondta, soha olyan jók nem voltak a foglalkoztatási adatok, mint márciusban, ezért fontos, hogy azoknak, akik elveszítették az állásukat, esélyt kínáljanak. Állami képzéseket vezettek be, munkahelyteremtő programokat indítottak, emelték a közmunkaprogram keretét, csökkentik a munkát terhelő adókat, a beruházásokat pedig soha nem látott mértékben támogatják - sorolta.

Gulyás Gergely szerint a cél, hogy a nehézségek ellenére az embereknek és a munkahelyteremtő vállalatoknak több pénz jusson. Emellett a 13. havi nyugdíjat is visszavezetik, orvosolva a korábbi méltánytalanságot - emlékeztetett.

Kiemelte: a kormány az önkormányzatokra partnerként tekint, szeretnék, ha nem csökkennének a nekik jutó források, ezért szerepel a rájuk vonatkozó fejezetben 858 milliárd forint támogatás, ami 16 százalékkal több, mint 2020-ban.

Megjegyezte: a szolidaritási adó nem azt jelenti, hogy az állam elvesz forrásokat, hanem a gazdagabb önkormányzatok juttatják ezt az összeget a szegényebbeknek.

A Miniszterelnökség vezetője arról is szólt, hogy a veszélyhelyzet elmúltával látják majd, pontosan milyen források állnak az ország rendelkezésére, ezért remélik, ennek fényében még külön fejlesztésekről is tudnak majd dönteni. A gazdaságvédelmi alap lehetőséget ad arra, hogy az önkormányzatokat is pozitívan érintő fejlesztéseket támogasson a kormány - tette hozzá.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő arról számolt be, hogy augusztus 31-ig ha a koronavírus-járvány miatt az utazásszervező lemondja az utazást, vagy a járvány miatt lehetetlenné válik az út, akkor a befizetett előleg, díj visszafizetése helyett lehetőség van utalvány kibocsátására.

Ebben az esetben az utazónak 15 napja van nyilatkozni arról, elfogadja-e az utalványt. Ha nem, a befizetett pénzt vissza kell utalni neki - ismertette a kormányrendeletet.

A szóvivő hozzátette, az utalványok főszabály szerint 2021. augusztus 31-ig lehetnek érvényesek, de közös megállapodással ettől el lehet érni.

Eladni nem lehet az utalványokat, de átruházhatók.

(folyt.)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!