Koronavírus - Háromszázezer védőoltást adtak már be a Semmelweis Egyetem munkatársai

Koronavírus, 2021.06.14

Már több mint háromszázezer koronavírus elleni védőoltást adtak be a Semmelweis Egyetem munkatársai, így ez az intézmény lett az egyik legnagyobb oltóközpont Magyarországon.

Az egyetem hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Merkely Béla rektor azt mondta: az egyetem a betegellátás és a koronavírus-tesztelés mellett a védőoltások beadásában is példaértékű munkát végez, a Magyarországon beadott vakcinák több mint 5 százalékát az intézményben adták be.

Az egyetemen valamennyi, Magyarországon engedéllyel rendelkező vakcinával oltanak, már több mint tízezer kismama kapta meg ott a vakcinát, de jelentős szerepet vállalnak a 16-18 és péntek óta a 12-15 év közöttiek oltásában is. Utóbbiak közül két nap alatt 114 fiatalt oltottak be munkatársaik - ismertette, hozzáfűzve: aki most regisztrál a koronavirus.gov.hu oldalon, majd időpontot foglal az eeszt.gov.hu felületen, az megkapja a vakcinát.

Szabó Attila klinikai rektorhelyettest idézve emlékeztettek, hogy az intézményben az országban az elsők között, 2020. december 26-án kezdődött meg a koronavírus elleni védőoltások beadása. Először a kórházak és egészségügyi ellátók munkatársai és a Nemzeti Népegészségügyi Központ engedélye szerinti Semmelweis-polgárok, azaz egészségügyi munkatársak, hallgatók, majd szociális intézmények és idősotthonok lakói és dolgozói, továbbá a családorvosok által beutalt állampolgárokat oltottak, és ott kezdődött meg a várandósok és a szoptató édesanyák, valamint a 12-15 évesek oltása is.

Az egyetem munkavállalói minden nap folyamatosan dolgoznak a négy oltóponton - a városmajori szív- és érgyógyászati klinikán, a Szent Rókus klinikai tömbben, a külső klinikai tömbben és az I. sz. gyermekgyógyászati klinikán. Volt olyan hétvége, amikor mintegy ötszázan vettek részt az oltási munkában - áll a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!