Koronavírus - Horvátország és Szlovénia is enyhít a korlátozásokon

Koronavírus, 2021.02.11

Horvátország és Szlovénia is fokozatosan enyhít a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére hozott korlátozásokon - közölte a két ország kormánya csütörtökön.

Horvátországban szigorú járványügyi intézkedések mellett hétfőtől kinyithatnak az edzőtermek, a kaszinók, a fogadóirodák, a nyelviskolák és a különböző műhelyek, valamint engedélyezik a kávézók számára italok árusítását elvitelre - jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő, a kabinet ülését követően.

Hozzátette: az intézkedések március 1-jéig lesznek érvényben, a vállalkozók pedig februárra megkapják az állami támogatásokat.

Azon vállalkozók számára, akik a járványügyi intézkedések miatt legalább 14 napig nem nyithatnak ki egy adott hónapban, az állam kifizeti a dolgozók minimálbérét, valamint az üzletek bérleti díjának egy részét is támogatja.

Horvátországban az utóbbi 24 órában 376 új fertőzöttet azonosítottak. A járvány kezdete óta számuk elérte a 236 709-et. Egy nap alatt 25 újabb beteg halt bele a fertőzés okozta Covid-19 betegség szövődményeibe, a halottak száma ezzel 5263-ra emelkedett. Kórházban 1029 beteget ápolnak, közülük 88-an vannak lélegeztetőgépen. Az aktív esetek száma 2550.

A szomszédos Szlovéniában csütörtökre 1385-tel 177 181-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az utóbbi 24 órában tíz beteg hunyt el, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 3677-re emelkedett. A koronavírusos betegek közül 828-an vannak kórházban, 157-en intenzív osztályon. Az aktív fertőzöttek száma 13 803.

A kormány közlése szerint az országban csökkent a napi koronavírus-fertőzöttségi esetszám és a kórházban kezelt betegek számának átlaga, a mutatók pedig elérték azt a határt, amely alapján a kabinet ismét enyhíthet a járványügyi intézkedéseken.

A Ljubljana által januárban elfogadott ütemterv szerint - amennyiben heti bontásban ezer fő alá csökken az új fertőzöttek, valamint a kórházban kezelt betegek száma - az általános iskolák felső tagozatos osztályaiban és a végzős középiskolás osztályokban is megkezdődhet a tantermi oktatás. Legfeljebb tíz főig szemináriumokat és vizsgákat is lehet tartani az egyetemeken. További szolgáltatások és üzletek nyithatnak meg, a gyülekezés azonban legfeljebb tíz főig lesz megengedve. Feloldják a lakhelyelhagyási tilalmat is.

A kormány lehetővé teszi a vállalkozások számára, hogy a munkavállalók kiválthassák az egy hétnél nem régebbi PCR- vagy antigén tesztet oltási bizonyítvánnyal vagy igazolással arról, hogy már átestek a fertőzésen. Ugyanezen igazolásokkal karantén nélkül be is lehet utazni Szlovéniába.

Az új határátlépési szabályozás szombattól, a többi enyhítés hétfőtől lép érvénybe. A kormány eltörölte azt a rendeletét is, mely szerint egyes szolgáltatásokat csak azok vehetnek igénybe, akik rendelkeznek 24 óránál nem régebbi PCR- vagy antigén teszttel.

Ales Hojs belügyminiszter a kormányülést követő sajtótájékoztatón elmondta: Szlovénia megszünteti a schengeni belső határokon lévő ellenőrző pontokat, így szombattól minden határátkelőhelyen át lehet majd kelni a Magyarországgal, Ausztriával és Olaszországgal közös határszakaszon. A spanyol, portugál és cseh állampolgárokra azonban továbbra is vonatkozik a karanténkötelezettség, mert ezekben az országokban rosszabb a járványhelyzet, mint Szlovéniában - magyarázta.

Ljubljana először tavaly március 11-én korlátozta a beutazásokat az országba a koronavírus-járvány miatt, majd május 14-én az elsők között szüntette meg azt az Európai Unióban. Kora ősszel kezdte ismét visszaállítani a belső határellenőrzéseket, és október elejétől december végéig szinte minden uniós országot vörös besorolású államként tartott nyilván.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!