Koronavírus - Intézményi orvos: a harmadik oltással megerősíthető az immunvédekezés

Koronavírus, 2021.08.13

A negyedik hullám küszöbén már nem az eredeti koronavírus, hanem annak delta variánsa fenyeget, ezért nagyon fontos a harmadik oltással megerősíteni minden korosztály immunvédekezését - jelentette ki Katymár község háziorvosa pénteken.

Murcsek Edit, a Bács-Kiskun megyei település önkormányzati fenntartású idősek otthonának orvosa a közmédiának elmondta: az intézmény 36 lakója közül 14 ember és egy gondozó kapta meg pénteken a koronavírus elleni védőoltás harmadik adagját.

Az oltásra szinte mindenki jelentkezett, de az alapimmunizálás is szakaszosan történt, így a harmadik oltás felvételét is így tervezik. A lakókat márciusban az mRNS-alapú Pfizer vakcinával oltották be, most viszont vektorvakcinát, a szintén amerikai Janssen oltóanyagát kapják mindannyian.

Az orvos szerint idős korban a krónikus betegségek mellett az immunmemória csökkenésének gyorsulása miatt is fontos a harmadik oltás felvétele. Ez jelentősen csökkenti az esélyét a vírus közösségben való terjedésnek és a súlyos betegség kialakulásának.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!