Koronavírus - Ismét magasabb volt a napi új fertőzések száma Csehországban

Koronavírus, 2020.06.20

Pénteken újra száz felett volt a új koronavírus-fertőzések száma Csehországban - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján szombat reggel közölt hivatalos kimutatásból.

Míg csütörtökön 118-cal, pénteken 126-tal nőtt az igazolt napi fertőzések száma. Adam Vojtech egészségügyi miniszter szerint azonban aggodalomra nincs ok, mert a fertőzések napi számának emelkedése alapvetően a két észak-morvaországi gócponttal - Karviná és Frydek-Místek - van összefüggésben. Péntek délután mindkét városban betiltották a kórházak és az idősotthonok látogatását. A higiénés szakemberek azt állítják, hogy a helyzetet ellenőrzés alatt tartják.

Csehországban április közepén csökkent a napi fertőzések száma száz alá, és azóta ez a szám egy-két kivételtől eltekintve tartja magát. Az utóbbi napokban átlag ötven esetet jegyeztek. A kormány és a tárca ezek alapján fokozatosan fellazította a március közepén bevezett, a közéletet és a gazdaságot korlátozó intézkedéseket.

Az első fertőzést március elsején mutatták ki. Azóta 10 532 esetet regisztráltak, akik közül 7500-an már kigyógyultak a betegségből. Az áldozatok száma szombat reggelre 335-re emelkedett.

A kórházakban jelenleg 140 embert kezelnek, közülük 11 állapota minősíthető súlyosnak - közölte a szaktárca, amely csütörtökön újabb lazításokat jelentett be. Egyebek között júliustól már nem lesz kötelező az arcmaszk a tömegközlekedési eszközökben és a zárt termekben sem. Kivételt csak Prága, Karviná és Frydek-Místek jelent, mivel ezeket a hatóságok fertőzésgócként kezelik. Prágában az egyik főpolgármesterhelyettes megbetegedése miatt a város vezetőségének mintegy ötven tagja kéthetes házi karanténban van.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!