Koronavírus - ITM-államtitkár: a magyar felsőoktatás bizonyította alkalmazkodóképességét

Koronavírus, 2021.01.21

A magyar felsőoktatás intézményei a világjárvány idején bizonyságot tettek rugalmas alkalmazkodóképességükről - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára csütörtökön a 21. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon.

Bódis József az idén online megrendezett szakkiállítás megnyitóján kiemelte: a felsőoktatási intézmények a távolléti, digitális oktatásra átállás, az eredményesen lebonyolított felvételi és pótfelvételi eljárás után biztonságosan kezdték az új tanévet is.

A hallgatók védelme, a képzések folyamatossága és az intézményi működés stabilitása most is biztosított, sőt az egyetemi világ - hallgatók, tanárok és kutatók egyaránt - komoly szerepet vállaltak a világjárvány hazai terjedésének mérséklésében, a tesztelésben és a kutatás-fejlesztés számos területén - tette hozzá.

Az államtitkár kitért arra: a kiállításon a gimnáziumok, szakképző intézmények diákjai közel 100 kiállító kínálatát ismerhetik meg. Az idén rendhagyó módon megrendezett kiállítás szervezői törekedtek arra, hogy diákbarát legyen a rendezvény, és az interaktivitás mellett a személyes beszélgetésekre is lesz lehetőség az online térben.

A virtuálisan jelenlévő intézmények mind partnerei a kormány stratégiai céljának megvalósításában, hogy a magyar fiatalok nemzetközi összevetésben is versenyképes tudásra tegyenek szert felsőfokú tanulmányaik végeztével, jó egyetemeken, korszerű körülmények között tanulva, értékes diplomát kaphassanak, és megbecsült hivatás birtokában állhassák meg helyüket a munkaerőpiacon - hangoztatta.

Bódis József szólt arról is: a magyar felsőoktatás nemzetközi versenyképességének, oktatási színvonalának növelésével, képzési infrastruktúrájának felépítésével Magyarország regionális tudásközponttá vált.

Mint mondta, évről évre bővítik a hazai, a külhoni és a külföldi ösztöndíjprogramok rendszerét. A magyar felsőoktatás sikere, hogy a külföldi hallgatók "töretlenül növekvő számban" választják Magyarországot tanulmányaik helyszínéül. Emellett egyre többen választják a magyar hallgatók közül is a hazai idegennyelvű képzéseket.

Hozzátette: a határon túli intézményeket és a külhoni diákokat intézményfejlesztésekkel, ösztöndíjprogramokkal támogatja a kormány.

A minőség és hozzáférhetőség javítását szolgálja a felsőoktatási modellváltás, melynek keretein belül hallgatóbarát módon alakulnak át az intézmények. A fenntartóváltás szemléletváltást is eredményez, "egy hagyományokra építő és egyben dinamikusan fejlődő, modern, nemzetközi szinten is versenyképes tudást nyújtó, innovatív intézményrendszer jött létre az elmúlt években Magyarországon jelentős számú intézményben", miközben a "képzési és oktatási struktúra változatlan maradt" - fogalmazott Bódis József.

Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal (OH) megbízott elnöke arról beszélt: fontos, hogy a felvételizők a felsőoktatási intézmények, nyelviskolák megismerése mellett a felvételi eljárásról is rendelkezzenek minden információval.

Az OH elnöke elmondta: a hivatal munkatársai a kiállítás idején chatszobákban várják a diákokat, hogy bemutassák nekik a felsőoktatási eljárást, a pontszámítást, tájékoztassák őket a diplomás pályakövetés rendszeréről, a diplomások elhelyezkedési mintázatáról, illetve a bérekről.

Murai László, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke azt javasolta a felvételiző diákoknak, hogy használják ki a rendelkezésükre álló időt február 15-ig, és a lehető legtöbb információ birtokában hozzák meg döntésüket.

Hozzátette: az online kiállítótérben a diákok találkozhatnak egyetemi hallgatókkal, és fontos, hogy ne csak az oktatásról kérdezzék őket, hanem az adott intézmény kollégiumairól, a sportolási lehetőségekről, illetve a közösségi életről is.

Az OH és a HÖOK Hallgatói Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. közös konferenciája 23-ig látogatható www.educatioexpo.hu oldalon. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!