Koronavírus - Kína helyi kormányzatai kuponokkal igyekeznek fellendíteni a belföldi fogyasztást

Koronavírus, 2020.03.26

Kína helyi kormányzatai kuponok szétosztásával igyekeznek fellendíteni az új koronavírus-járvány miatt meggyengült belföldi fogyasztást - olvasható a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna internetes oldalán csütörtökön megjelent cikkben.

Nankingban, a kelet-kínai Csiangszu tartomány székhelyén a helyi vezetés több mint 300 millió jüan (13,8 milliárd forint) összértékű kupon kibocsátását jelentette be. Csinan, Santung tartomány székhelyének a kormányzata 20 millió jüan (919 millió forint), míg Csöcsiang tartomány 1 milliárd jüan (45,9 milliárd forint) összértékű kupon szétosztását helyezte kilátásba a fogyasztás élénkítésére.

Csang Jing, a Peking Egyetem Kuanghua Gazdálkodástudományi Iskolájának dékánhelyettese a CGTN-nek elmondta: a több fizikai kontaktust igénylő szektorok szükségszerűen lassabban állnak majd talpra a többinél, ugyanakkor a változásokhoz is gyorsan képesek alkalmazkodni. Azok a szektorok fognak a leggyorsabban helyreállni - vélekedett, - amelyek egyfelől magas értéket nyújtanak a fogyasztók számára, másfelől képesek átstrukturálni az ügyfeleikkel való érintkezést. A szakértő szerint a korábbi esetek azt bizonyítják, hogy rögtön a járvány lezárultával a fogyasztás lendületesen megemelkedik.

A 2002-2003-ban lezajlott SARS-járvány idején a fogyasztás jelentősen megcsappant: 2003 márciusában a fogyasztói cikkek kiskereskedelmi forgalma éves bázison 9,2 százalékkal nőtt, ami áprilisra 8,1, májusra pedig 4,3 százalékra zsugorodott. A 8 százalék körüli növekedést csak a járvány véget érte után júniusban érte el ismét a forgalom.

Az új koronavírus-járvány hatásai azonban ennél is súlyosabbnak tűnnek a január-februári adatok alapján, a fogyasztói cikkek kiskereskedelmi forgalma ugyanis 20,5 százalékkal visszaesett éves összehasonlításban. A kínai statisztikai hivatal szerint mindazonáltal a belföldi kereslet gyors ütemben élénkül, miközben az ország nagy részében már újra megkezdődött a munka és a termelés.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!