Koronavírus - Kisebb légiforgalomra számít a vártnál a következő fél évben az Eurocontrol

Koronavírus, 2020.09.14

A korábban vártnál kisebb légiforgalomra számít az Eurocontrol a tagállamok légterében, és a korábban becsülthöz képest 30 milliárd euróval több bevételkieséssel kell számolnia a légiközlekedési ágazatnak a frissített, hétfőn megjelent előrejelzés szerint.

Az európai légiforgalom áramlásszervezője legutóbb április végén készített előrejelzést arról, hogy a pandémia idején hogyan alakulhat a légiforgalom a kontinens fölött. A prognózis augusztusig pontos volt, de szeptember első felében már 13 százalékkal kevesebb gép közlekedett a légtérben, mert több ország is újra jelentős korlátozásokat vezetett be.

A korábbi előrejelzés szerint jövő februárban a 2019-es forgalomhoz képest 15 százalékos lett volna az elmaradás, de az új utazási szabályok, és a csökkenő kereslet miatt az Eurocontrol most azzal számol, hogy fél év múlva is csak a tavalyi forgalom fele fog újraindulni, addig 50-55 százalék körül stagnál majd a járatok száma a 2019-es szinthez képest. Ez azt jelenti, hogy februárig 6 millióval kevesebb járat fog közlekedni, mint azt korábban várták - olvasható az Eurocontrol honlapján hétfőn megjelent közleményében.

Eamonn Brennan, a szervezet vezérigazgatója szerint a kormányok továbbra sem hangolják össze intézkedéseiket, ezért az utasok nem mernek repülőre szállni, ezt bizonyítja, hogy az előzetes foglalások száma rendkívül alacsony, emiatt sok járatot szüntethetnek meg a légitársaságok.

Az új előrejelzés azzal számol, hogy a jövőben sem lesznek összehangolt lépések a járvány megelőzésére, az interkontinentális piac pedig a mostanihoz hasonlóan szűk marad, alig lesznek hosszútávú járatok.

Az Eurocontrol becslései szerint a léginavigációs szolgáltatók, a repülőterek és légitársaság ebben az évben 140 milliárd euró bevételtől esnek el, ez 30 milliárd euróval több, mint az első becslés.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!