Koronavírus - LMP: a nemzeti konzultáció eredménye már ott van a fiókban

Koronavírus, 2021.02.05

Az LMP arra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt és a kormányt, hogy már szombaton hozzák nyilvánosságra a február közepére tervezett nemzeti konzultáció eredményét, mert "ezek az eredmények már ott vannak a fiókban".

A párt társelnöke pénteki, online sajtótájékoztatóján azt mondta, meglepve hallották, hogy a kabinet nemzeti konzultációt indít a járványügyi enyhítésekről. Kanász-Nagy Máté úgy fogalmazott: eddig úgy tűnt, hogy a kormány a járványügyi szakemberekkel és a hatóságokkal közösen dönti el, hogy kell-e nyitni vagy zárni. Az LMP nem érti, hogy "most mi ez a szimpátiaszavazás", a kabinet miért fordul az emberekhez, pláne, mert eddig gyakorlatilag minden érdemi információt eltitkolt a lakosság vagy az orvosok elől - fogalmazott.

A politikus kijelentette, tisztában vannak azzal, hogy a "nemzeti konzultációnak csúfolt eszköz, az valójában (.) egy fideszes manipuláció", ami nem fog valódi kérdéseket tartalmazni. Minden esetben a kérdező szándékának megfelelő válasz születik, amikor ilyen nemzeti "álkonzultációt" tartanak - tette hozzá.

A kormány ezért ne húzza ezzel az időt, hozza nyilvánosságra az eredményeket, ugyanis itt az ideje a valódi cselekvésnek - jelentette ki Kanász-Nagy Máté. A társelnök emlékeztetett, hogy pártjuk hat pontból álló csomagot készített a bajba jutott gazdasági szereplők számára. A pontokat sorolva elmondta, hogy minden szektorban teljes körű bértámogatást javasolnak, valamint jövedelempótló támogatást kérnek azoknak, akik eddig kimaradtak a kormányzati segítségből. Az állam támogassa a rezsidíjak kifizetését, a bértámogatás akkor is járjon, ha valaki ideiglenes más szektorban talál munkát, az álláskeresési járadékot terjesszék ki kilenc hónapra és induljon egy újranyitási támogatás azon vállalkozások számára, amelyek hosszú ideje elveszítették a bevételeiket - mondta.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!