Koronavírus - Megkezdődött az oltási kampány Ukrajnában

Koronavírus, 2021.02.24

Szerda reggel útnak indították Kijevből az első koronavírus elleni vakcinákat Ukrajna különböző régióiba, és a nap folyamán meg is kezdték az oltási kampányt - közölte az ukrán egészségügyi minisztérium.

Később hozták nyilvánosságra, hogy elsőként az ország középső részében lévő Cserkaszi városában, az egyik Covid-betegeket ellátó kórházban dolgozó újjáélesztésre szakosodott orvos kapta meg az oltást. Olekszandr Szkicsko, Cserkaszi megye kormányzója közölte, hogy régiója 16 ezer dózis vakcinát kapott, amelyből a nap folyamán a mobilbrigádok száz dózist vettek át, amellyel a Cserkasziban lévő megyei kórházban fognak száz egészségügyi alkalmazottat beoltani. Hozzátette, hogy az első "hullámban" a megyében hétezer egészségügyi dolgozó beoltását irányozták elő, elsősorban olyanokét, akik a munkájuk során közvetlenül ki vannak téve a fertőzésveszélynek.

Az első oltóanyag-szállítmány kedden érkezett meg repülővel a kijevi Boriszpil repülőtérre Indiából. Az AstraZeneca licence alapján az indiai Serum Institute vállalat által, Covishield elnevezés alatt gyártott félmillió dózis vakcináról van szó, amelyet Ukrajna vásárolt.

Korábban a kormány azt tervezte, hogy a COVAX nemzetközi kezdeményezésen keresztül már jóváhagyott, 117 ezer Pfizer-vakcinával kezdik meg az oltási kampányt, ám ez a szállítmány még nem érkezett meg A Pfizer oltóanyagát emellett csak kedden jegyezték be Ukrajnában.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter napi tájékoztatóján közölte, hogy Ukrajna részt fog venni egy orrspray vagy cseppek formájában alkalmazható koronavírus elleni készítmény klinikai vizsgálataiban. Erről az ukrán miniszteri küldöttég indiai látogatása alatt a Bharat Biotech gyártóvállalattal állapodtak meg. Sztepanov kifejtette, hogy Indiában most indul a készítmény klinikai tesztjének első szakasza. A második és a harmadik szakaszban a tesztek egy részét Ukrajnában végezhetik majd el. A tervek szerint a tesztelések szeptember-októberre lezárulhatnak. Ukrajna pedig a vizsgálatokban való részvételének köszönhetően elsődleges hozzáférést fog kapni ehhez a szerhez, ha az hatékonynak bizonyul - emelte ki a miniszter.

A hivatalosan közölt adatok szerint szerdára Ukrajnában 5850-nel 1 317 694-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 152-vel 25 461-re. Az új betegek száma csaknem 1700-zal lett több az előző napinál. Eddig 1 155 422-en gyógyultak meg, közülük előző nap mintegy 3,6 ezren, az aktív betegek száma így több mint kétezerrel 136 811-re nőtt.

Az elmúlt napban kimagaslóan sok, 3049 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került kórházba, több mint két és félszer annyian, mint az előző napon.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!