Koronavírus - Menczer: az oltási program sikerének köszönhető, hogy a gazdaság újraindításáról lehet beszélni

Koronavírus, 2021.06.12

Azért beszélhetünk már a gazdaság újraindításáról, mert a magyar oltási program az egyik legsikeresebb az Európai Unióban - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton a Facebookon.

Menczer Tamás a közösségi oldalán megosztott videóban jelezte, a gazdaság újraindításáért felelős operatív törzset Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vezeti.

Hangsúlyozta, hogy mivel Magyarország az oltási rangsorban az első vagy a második helyen van, ezért "mi már át tudunk térni a tömeges oltásokról a készenléti oltásokra".

"A magyar oltási program sikere emberéleteket jelent" - fogalmazott az államtitkár. Hozzátette: a sikeres program azt is jelenti, hogy legalább másfél hónappal korábban kaphatták vissza az emberek a szabadságukat.

Ez a másfél hónap - Menczer Tamás szerint - 1 százalékos pluszt jelent a magyar GDP-ben, vagyis "a magyar oltási program sikere pénzt is jelent Magyarországnak. Mostantól a magyar gazdaság újraindításán van a fókusz" - szögezte le az államtitkár.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!