Koronavírus - MSZP: több pénzt kell adni az embereknek

Koronavírus, 2020.11.19

Felelősségteljes cselekvésre szólította fel a kormányt az MSZP elnökhelyettese, aki szerint több pénzt kell adni a koronavírus-járvány miatt bajba került embereknek.

Komjáthi Imre csütörtökön, a pártja Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: elég volt az operettkormányzásból, a magyar kormánynak végre felelősségteljesen kell működnie.

Hozzátette: jó lenne, ha a magyar kormányfő tényleg példaként tekintene az osztrák intézkedésekre a gazdaság, a munkavállalók megsegítésekor.

Kifejtette: Ausztriában már júliusban arról döntöttek, hogy a munkanélküli ellátáson felül 450 eurós extrajuttatást adnak az embereknek, egy friss döntés szerint pedig újabb 450 eurós segítséget kap 400 ezer ember.

Elmondta, Magyarországon három hónapig jár az álláskeresési támogatás, de csak akkor, ha az érintett három év alatt 365 napot dolgozott nyolcórás munkaviszonyban. Megjegyezte, nagyon sokan részmunkaidőben dolgoznak, így nem tudják igénybe venni ezt a juttatást.

Komjáthi Imre kitért arra, 2020 októberében az előző év azonos időszakához képest 66 ezerrel több, 306 ezer munkanélküli volt. Szerinte 150 ezer ember van ma Magyarországon mindenféle ellátás nélkül.

Közölte, az MSZP szerint mindenkinek jár a tisztes lakhatás, a megélhetés, a kormány mégis nyerészkedik, 110 forintért adja köbméterét a gáznak, amit 30-40 forintért is adhatna.

Hozzátette: az MSZP és a Párbeszéd törvényjavaslatban kezdeményezi, hogy járjon a magyar embereknek egy alapszolgáltatás, hogy mindenki tudja fizetnie a csekkeket, ne kelljen fáznia a saját lakásában.

Az MSZP szerint több pénzt kell adni az embereknek, mert ezzel segítik őket, a családjukat, illetve a gazdaságot a fogyasztás szinten tartásával - hangoztatta.

Megismételte javaslataikat: 80 százalékos bértámogatásra van szükség, a közszolgálatból ne bocsássák el a dolgozókat, a koronavírussal fertőzötteknek 100 százalékos táppénz járjon, azonnali segítségre van szüksége a nyugdíjasoknak, a családi pótlékot, a gyest, a gyedet pedig emelni kell.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!