Koronavírus - Naponta 1,7 millió embert oltanak be az Egyesült Államokban

Koronavírus, 2021.02.17

Naponta 1,7 millió embert oltanak be koronavírus ellen az Egyesült Államokban, ez a szám jóval meghaladja az egy hónappal ezelőtti napi egymilliót - közölte szerdán Washingtonban a Fehér Ház az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) adataira hivatkozva.

A növekedés részben annak köszönhető, hogy az embereket elkezdték beoltani a Moderna- és a Pfizer-vakcinák második adagjával. Az első dózisok beadásának üteme az elmúlt hetekben nagyrészt állandó volt, átlagosan napi 900 000 körül mozgott. A CDC adatai szerint keddig több mint 56 millió adag vakcinát adtak be a Covid-19 betegség ellen az Egyesült Államokban.

Joe Biden amerikai elnök többször is hangoztatta: kitűzött célja, hogy első 100 hivatali napja alatt 100 millió amerikait beoltsanak. Szakértők szerint e cél eléréséhez az oltások ütemének még gyorsulnia kell, és akkor teljesíthető az elnök másik ígérete is, miszerint a nyár végéig minden amerikai felnőtt megkapja az oltását.

A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem adatai szerint kedden az Egyesült Államokban 62 398 új Covid-19-esetet és 1756 halálos áldozatot regisztráltak. Az újonnan fertőzöttek legmagasabb szintje január 28-án volt, 300 282 fővel, a legmagasabb halálozási szám február 12-én, 5443 elhunyttal. A Covid-19 okozta halálozások száma már meghaladta a 488 ezret az országban.

Arizona államban két negatív rekord megdőlt, ugyanis a megerősített koronavírus-esetek száma átlépte a 800 000-et, a Covid-19-hez kapcsolható halálesetek száma pedig meghaladta a 15 ezret a járvány első ottani megjelenése óta eltelt csaknem 13 hónap alatt. Az állam egészségügyi illetékesei szerdán 1315 további fertőzöttről és 82 új halálos áldozatról számoltak be, valamint elmondták, hogy a vírussal fertőzöttek által elfoglalt kórházi ágyak száma drasztikusan csökkent.

A New England Patriots nevű, a profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő csapat massatchusettsi stadionjában - melyet január 18-a óta oltóközpontként használnak - már 65 878 oltást adtak be. Ez pontosan annyi, mint a stadion befogadóképessége. Az ünnepi alkalomból az egyik helyi kisvárosból érkező 79 éves Brigitte Peters két jegyet kapott a csapat 2021-es hazai nyitómérkőzésére, miután kedden este megkapta a mérföldkőnek számító oltást.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!