Koronavírus - Németország százmillió adag vakcinával támogatja a nemzetközi oltási kampányokat

Koronavírus, 2021.09.05

Németország százmillió adag védőoltással támogatja a nemzetközi közösséget az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni küzdelemben - jelentette be Jens Spahn német szövetségi egészségügyi miniszter vasárnap.

A százmillió adag vakcinát még az idén eljuttatják a segítségre szoruló országokba. Németország így nagyjából annyi oltóanyaggal támogat másokat, amennyit eddig a német lakosság védelmére fordítottak - mondta Jens Spahn.

A támogatás azt szolgálja, hogy az év végére a világ lakosságának legalább 40 százaléka rendelkezzék a SARS-CoV-2 okozta betegség (Covid-19) elleni védőoltással - mondta a miniszter német hírportálok jelentései szerint Rómában, a világ vezető ipari államait, legnagyobb feltörekvő országait és az EU-t mint intézményt összefogó G20-csoport egészségügyi minisztereinek tanácskozásán újságíróknak.

A világjárvány csak akkor ér véget, amikor az egész világon véget ér, és amíg nem ér véget, kialakulhatnak új vírusváltozatok, amelyek Németországban is veszélyt okozhatnak - fejtette ki Jens Spahn.

A németországi oltási kampányról elmondta, hogy az eddigi mintegy 50 millió mellett még legalább ötmillió embernek kell teljes oltást szereznie ahhoz, hogy átvészelje a következő hónapokat.

Kiemelte, hogy a kampányt fel kell gyorsítani, mert "most, szeptemberben dől el, hogy mennyire leszünk biztonságban ősszel és télen".

A szövetségi kormány legutóbbi, pénteki összesítése szerint a tavaly december végén elindított oltási kampányban 102,4 millió adag vakcinát adtak be. Legalább egy adagot a lakosság 65,6 százaléka - 54 541 599 ember - kapott. Teljes oltással a lakosság 61 százaléka - 50 754 494 ember - rendelkezik.

A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) vasárnapi adatai szerint az utóbbi 24 órában 10 453 fertőződést mutattak ki tesztekkel. Ezzel a regisztrált esetek száma átlépte a négymilliót. A járvány tavaly tavaszi kezdete óta 4 005 641 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t Németországban.

A Covid-19-cel összefüggésben vasárnapra - egy nap alatt - 21 halálesetet regisztráltak, a járvány halálos áldozatainak száma így 92 346-ra emelkedett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!