Koronavírus - Németországban lassul a terjedés, Hollandiában újabb korlátozásokról dönthetnek- FRISSÍTETT (új: német járványügyi intézet)

Koronavírus, 2020.03.31

Németországban lassuló ütemben terjed az új típusú koronavírus, legalábbis a bizonyítottan fertőzöttek számának alakulása alapján. A Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint kedd délelőtt 66 885 fertőzöttet tartottak nyilván, ami 4445 esettel - 7,1 százalékkal - több azt egy nappal korábbi 62 435-nél.

Előző nap még 8 százalék feletti mértékben, több mint 4700-zal nőtt az igazolt fertőzések száma, az előző héten pedig rendszerint meghaladta a 10 százalékot a napi növekedési ütem.

Azonban a vírus okozta betegségben (Covid-19) elhunytak száma az utóbbi napokban gyorsuló ütemben növekszik, hétfőről keddre is nagymértékben, 541-ről 645-re emelkedett a halottak száma.

Ez összefüggésben állhat azzal, hogy míg a járvány kezdetén főleg fiatal, sportos emberek fertőződtek meg, például olaszországi vagy ausztriai síeléskor, újabban az idősebb korosztályban is felütötte a fejét a vírus. Ezt jelzi, hogy néhány idősotthonban drámai folyamatok indultak be, egy würzburgi otthon 13 lakójával, egy wolfsburgi intézményben pedig 17 fertőzöttel végzett a Covid-19.

A kórházak országos szövetségének (Deutsche Krankenhausgesellschaft - DKG) kedden ismertetett adatai szerint országszerte nagyjából 7000 embert ápolnak kórházban a Covid-19 betegség miatt, 1500 páciens van intenzív osztályon, közülük 1100 ember szorul gépi lélegeztetésre.

A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) adatai szerint a halálozási arány 0,8 százalék, de csak pillanatnyilag. Az bentlakásos otthonokban történt esetek azt jelzik, hogy a járvány kezdi elérni a leginkább veszélyeztetett időseket, így "sajnos abból kell kiindulni, hogy a halálozási arány emelkedik majd" - húzta alá berlini tájékoztatóján Lothar Wieler, az intézet vezetője.

A többi között elmondta, hogy az olaszországi tapasztalatok szerint a fertőzés nemcsak súlyos légúti és légzőszervi megbetegedést okozhat, hanem gyulladást idézhet elő a szív izomzatában, ami jelentősen befolyásolhatja a betegség végkimenetelét.

Az RKI adatai szerint a regisztrált fertőzöttek átlagéletkora jelenleg 47 év, szűk többségük, 52 százalékuk férfi, a leggyakoribb tünetek a köhögés és a láz. A halálos áldozatok átlagéletkora 80 év, a legfiatalabb áldozat 28 éves volt, és volt alapbetegsége.

Lothar Wieler a vírus terjedésének üteméről azt mondta, hogy az adatok bíztatóak, de majd csak húsvét után lehet pontosan látni a trendeket. Az biztos, hogy jó néhány hétig szükség lesz még az emberek közötti közvetlen fizikai kapcsolatok számának csökkentését szolgáló korlátozásokra.

Arról is szólt, hogy a jelenlegi technológiával nemigen lehet még magasabbra emelni a németországi koronavírus-tesztek számát. Az előző héten 350 ezer tesztet végeztek el. Ezt a számot csak akkor lehet számottevően emelni, ha megjelennek új, biztonságos eljárások.

Hollandiában a kedd reggeli adatok szerint egy nap alatt újabb 820 embernek lett pozitív a koronavírus tesztje, így az azonosított fertőzöttek létszáma 11 750. A holland közegészségügyi hivatal jelentése szerint a kórházi kezelésre szoruló emberek száma lassan eléri a négyezret, ezen belül az intenzív osztályon kezelt betegek száma 1072. Diederik Gommers, az intenzív ápolás országos tagozatának elnöke szerint jelenleg nem több, mint 1500 intenzív férőhely van még az országban.

"A holland egészségügy nem fogja tudni ezt a helyzetet kezelni. Nemcsak azért mert fogyatkoznak a férőhelyek, hanem azért is, mert nem áll rendelkezésünkre elég szakképzett ember" - mondta Gommers a helyi sajtónak.

A holland kormány várhatóan kedden dönt az érvényben lévő korlátozó intézkedések meghosszabbításáról, és esetleges újabbak bevezetéséről.

Huszonnégy óra leforgása alatt 93-an haltak bele a fertőzésbe, így az elhunytak száma 864 az országban.

Luxemburgban egy nap alatt 38 új fertőzést regisztráltak, amely két hét óta a legalacsonyabb szám. Az azonosított fertőzések száma, azonban aránylag magas, 1988 a félmillió lakosú nagyhercegségben. Paulette Lenert egészségügyi miniszter a helyi sajtónak tett nyilatkozatában elmondta, hogy 200 ember kórházi, ezek közül 31 intenzív ápolásra szorul. Hozzátette, hogy teljes egészségügyi újjászervezésre lesz szükség az országban, mivel a fertőzötteken kívül más páciensek is vannak az országban, akik eddig járóbeteg ellátásra szorultak. Luxemburgban 22-en haltak bele a betegségbe, az áldozatok több mint fele idősotthonban élt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!