Koronavírus - NNK: halottak napján is kiemelten fontos a megelőző szabályok betartása

Koronavírus, 2020.10.30

Halottak napján és előtte, a hétvégén is kiemelten fontos a fertőzések megelőzésére szolgáló szabályok betartása - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.

Galgóczi Ágnes azt kérte, hogy aki tünetet észlel magán, ne látogasson ki a temetőbe, ne találkozzon családtagjaival. Érdemes kerülni a zsúfolt helyeket, csoportosulásokat a temetőkben és a temetői díszek, virágok megvásárlásakor is - tette hozzá.

Kiemelte: azokon a helyeken, ahol sokan vannak, akár szabadtéren is érdemes viselni a maszkot, emellett javasolta a hagyományos üdvözlési módok kerülését. Arra kérte a temetők fenntartóit, hogy gyakran fertőtlenítsék az illemhelyeket és a gyakran megérintett felületeket.

Galgóczi Ágnes az M1 kérdésére válaszolva közölte: a védőoltások a közegészségügy nagy vívmányai közé tartoznak, ezért nagy károkat okoznak azok, akik a védőoltások ellen álhíreket, csúsztatásokat, hazugságokat terjesztenek, különösen a mostani pandémiás időszakban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!