Koronavírus - Ökumenikus Segélyszervezet: Ukrajnában is felfigyeltek arra, ahogy Magyarország kezelte a járványt

Koronavírus, 2020.05.27

Nagy figyelmet kapott Ukrajnában az, ahogy Magyarország kezelte a koronavírus-járványt - mondta Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

A műsorban arról beszéltek, új fejezet kezdődik a szervezet ukrajnai munkájában, miután együttműködési megállapodást írtak alá Kárpátalja kormányzójával. A humanitárius akciókon túl a járványkezelés magyarországi tapasztalatait is megoszthatják - hangzott el.

Lehel László a műsorban azt mondta, a segélyszervezet számára alapvető fontosságú, hogy olyan környezetben dolgozhassanak, ahol értik és segítik a munkájukat. Kárpátalján már 18 éve jelen vannak, s úgy tűnik, hogy az eddig befektetett munka most megtérül - fűzte hozzá.

Az ukránok szívesen küldenének egy orvos csoportot, hogy megfigyeljék a magyar járványkezelési gyakorlatokat, a látogatásra a következő hetekben sor is kerülhet - tette hozzá.

Ugyanakkor az együttműködés más területekre is kiterjed, mint például a szociális szférára és a segélyezési akciókra is - mondta Lehel László.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!