Koronavírus - Olaszországban vakcinahiány miatt késleltetni akarják a harmadik dózist

Koronavírus, 2021.08.25

A harmadik adag védőoltás helyett a római kormány a védettségi igazolás érvényességének hosszabbítását tervezi, ezzel egy időben Mario Draghi kormányfő az országba érkezett afgán menekültek minél gyorsabb beoltását rendelte el - jelentette az olasz sajtó szerdán.

Az eddigi kilenc hónapról egy évre akarják hosszabbítani a két adaggal átoltottak védettségének érvényességét.

Az intézkedéssel el akarják kerülni, hogy az év elején beoltottaknak, többségükben egészségügyi dolgozóknak, már szeptember-októberben be kelljen adni a harmadik adag vakcinát, miközben az olaszok egy része még első vagy második dózisban sem részesült.

A javaslatot a héten az egészségügyi operatív csoport véleményezi, de a római kormány a védettségi igazolás érvényessége meghosszabbítását a parlament szeptember 6-i ülésén be akarja jelenteni. A kormány ezen kívül kezdeményezi az oltottság kötelezővé tételét bizonyos szakmai kategóriák számára. A kötelezettség mostanáig csak az egészségügyben és az oktatásban dolgozókat érintette: az oltást megtagadó orvost vagy tanárt más, a betegektől és a diákoktól távoli munkakörbe helyezhetik át, de állásából is felfüggeszthetik. További tervezett intézkedésként szerepel, hogy a társadalombiztosítási intézet nem állja az oltás nélkül karanténba helyezett dolgozók betegszabadsági költségeit.

Az országos oltási ütemezéssel megbízott kormánybiztos, Francesco Paolo Figliuolo tábornok bejelentette, hogy szeptember végére érhetik el a nyájimmunitást. Ez a lakosság nyolcvan százalékának átoltását jelenti. A hatvan millió olaszból eddig 36,6 millióan kapták meg mind a két adag védőoltást, ami a 12 év feletti lakosság 67,6 százalékával egyenlő. A napi esetszám jelenleg hatezer körül mozog, de a nyáron jelentősen csökkent a naponta végzett tesztelések száma. A kórházban kezelt betegek száma a járványkorlátozások június végi oldásától kezdve fokozatosan emelkedik: jelenleg több mint négyezren vannak kórházban, több mint ötszázan intenzív osztályon. A halottak napi száma ismét túllépte a hatvanat, és a 2020 februárja óta elhunytak száma a következő napokban elérheti a 129 ezret, amely Európában a második legmagasabb Nagy-Britannia mögött.

A miniszterelnöki hivatal közleménye szerint Mario Draghi kormányfő az Olaszországba érkezett több mint háromezer afgán minél előbbi beoltását rendelte el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!