Koronavírus - Operatív törzs: fertőtlenítésre hivatkozva próbálnak ismeretlenek lakóházakba bejutni

Koronavírus, 2020.10.20

Fertőtlenítésre hivatkozva próbálnak fehérbe öltözött ismeretlenek lakóházakba bejutni - figyelmeztetett a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a keddi online sajtótájékoztatón, hangsúlyozva, ilyen tevékenységről az önkormányzat előzetes értesítést küld.

Kiss Róbert alezredes hozzátette: a járási, illetve a kerületi tisztifőorvos rendelkezik a fertőzött terület, tömegközlekedési eszköz, lakóház fertőtlenítéséről, amelyet magáningatlanok esetében kizárólag szükség szerint rendelnek el, például árvizek után.

A fertőtlenítési feladatot a tisztifőorvos egyezteti az önkormányzattal, amely előzetesen értesíti az érintettet a mentesítés időpontjáról - mondta.

Kiemelte: azt kérik, ha ismeretlenek fertőtlenítési feladatra jelentkeznek, és előzőleg a települési önkormányzat nem küldött erről értesítést, az állampolgárok vegyék fel a kapcsolatot a járványügyi hatósággal vagy az önkormányzattal.

Kiss Róbert elmondta: hétfőn a védelmi intézkedések megszegése miatt 35 esetben intézkedtek, ebből hétszer azért, mert a tömegközlekedési eszközön utazók nem, vagy nem megfelelő módon viselték a maszkot, 28 esetben pedig azért, mert az üzletben, vendéglátóhelyen vagy más közintézményben nem tartották be a védelmi intézkedéseket.

Ismertette: a jogszabály hatálybalépése óta 550 emberrel szemben kellett intézkedniük, mert a tömegközlekedésben nem, vagy nem megfelelően viselték a maszkot. Hétfőn mindössze 7 ilyen intézkedésre volt szükség, ebből 4 figyelmeztetéssel, 3 szabálysértési feljelentéssel zárult.

A kereskedelmi üzletekben, közintézményekben és egyéb, a jogszabályban meghatározott helyeken - szintén a kormányhatározat hatálybalépése óta - 966 emberrel szemben intézkedtek ugyanezért, ebből hétfőn 28-szor, közülük 18 zárult figyelmeztetéssel, 4 helyszíni bírsággal és 6 szabálysértési feljelentéssel - mondta Kiss Róbert.

Újságírói kérdésre válaszolva ismertette: habár a számok naponta nem kiugróak, de ez a leggyakoribb szabálysértés, amely miatt rendőri intézkedésre volt eddig szükség. Hozzátette: értékelésük szerint a magyar lakosság megértette az operatív törzsnek azt a törekvését, hogy a védelmi intézkedések betartásával lassítsák a járvány terjedését. Egyúttal megköszönte, hogy az emberek szabálykövetők.

Elmondta: szeptember 21. óta összesen 1516 rendőri intézkedésre volt szükség a védelmi intézkedéseket be nem tartókkal szemben, az esetek többségében, 1297 alkalommal a hatóságok figyelmeztetést alkalmaztak.

Az alezredes kitért arra: ugyancsak ellenőrizték a hétfőn azokat, akik személyforgalomban léptek be az ország területére azzal a céllal, hogy átutazzanak Magyarország területén.

Az erre vonatkozó szabályok megszegőivel szemben 33 intézkedésre volt szükség, valamennyi esetben helyszíni bírságot szabtak ki a rendőrök - közölte Kiss Róbert. Szintén kérdésre elmondta, a járvánnyal összefüggésben a Magyarország területén történő átutazás szabályainak megszegése a második leggyakoribb szabálysértés, amely miatt a rendőröknek intézkedniük kell.

A hatósági házi karanténban levőket hétfőn 11 275 alkalommal ellenőrizték, az elmúlt napon 3292 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el, ebből 760-at a határátkelőknél. Jelenleg 24 780-an vannak hatósági házi karanténban, közülük 1021-en vállalták, hogy a hatóságok elektronikusan, mobiltelefonos applikáción keresztül ellenőrizzék, betartják-e a karanténszabályokat.

A határforgalomról szólva elmondta: Magyarország határátkelőinél zökkenőmentes a ki- és belépés, de a teherforgalomban belépőoldalon Csanádpalotánál és Röszkénél 3-3, Tompánál és Nagylaknál 2 órás várakozással kell számolni, míg személyforgalomban - ugyancsak a belépőoldalon - Beregsuránynál kell 2 órát várakozni.

Arra az újságírói kérdésre, hogy a román-magyar határ mentén élő kettős állampolgárok átutazhatnak-e Romániába meglátogatni a családtagjaikat úgy, hogy hazatérve ne kerüljenek hatósági házi karanténba, az alezredes elmondta: az ingázókra vonatkozó szabályok az irányadók rájuk nézve.

Ha az illető a határvonaltól számított 30 kilométeres sávban él Magyarország területén és meglátogatja a határvonaltól számított ugyancsak 30 kilométeres sávban élő rokonát Romániában, továbbá 24 óránál nem tölt el ott több időt, ezt karantén nélkül megteheti - közölte Kiss Róbert.

Azonban ha ezek a feltételek nem állnak fenn együttesen, akkor a kiutazóval szemben visszatéréskor az általános utazási szabályokat alkalmazzák, vagyis hatósági házi karanténba kell vonulnia - tette hozzá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!