Koronavírus - Pakisztánban ismét szigorítanak a járványügyi óvintézkedéseken, elsőként a dél-ázsiai országok közül

Koronavírus, 2022.06.29

Pakisztánban a koronavírusos esetek sokasodása miatt ismét szigorítanak a járványügyi óvintézkedéseken, elsőként a dél-ázsiai országok közül, s egyebek között visszaállítják a maszkviselési kötelezettséget is a köztereken.

Kadir Patel egészségügyi miniszter szerdán Iszlámábádban azt is bejelentette, hogy az öt és tizenegy év közötti gyerekek oltási kampányát is megkezdik, várhatóan szeptembertől. Mint mondta, ehhez kizárólag Pfizer-oltóanyagot használnak majd, amelyből 6,8 millió dózist várnak a gyártótól szeptemberig.

A dawn.com pakisztáni hírportál szerint a miniszter a fertőzöttek számának megugrásával indokolta a kormányzati intézkedést. "A helyzet még nem aggasztó, de a lakosságnak körültekintőnek kell lennie" - mondta. Ennek érdekében a kormány három irányelvet javasol, amelyet - mint fogalmazott - "vallási buzgalommal" kell követni. "Kötelezővé tettük a maszkviselést a zártkörű rendezvényeken, a légi-, a vasúti- és a tömegközlekedésben. A távolságtartás és a megfelelő fertőtlenítés szintén nagyon fontos" - ismertette Patel.

A miniszter egyben megjegyezte, hogy a kabinet járványügyi stratégiát dolgoz ki két közelgő muszlim ünnep miatt, amelyen rendszerint nagyobb nyilvános összejöveteleket szoktak tartani. Hozzátette, hogy országos tömegtesztelési kampányt is indítanak.

Pakisztánban az idén oldották fel a korábbi szigorításokat, amint a napi esetszám száz alá csökkent. A héten a fertőzöttek száma azonban ismét emelkedni kezdett, csak szerdán 541 új esetet jelentettek, amire utoljára három hónapja volt példa.

A járvány kitörése óta Pakisztánban több, mint másfél millió fertőzöttet azonosítottak, akik közül harmincezernél is többen hunytak el a kórban. A dél-ázsiai országban a lakosság 93 százaléka megkapta a koronavírus elleni oltások valamelyikének legalább az első adagját.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!