Koronavírus - Palkovics: az akcióterv legfontosabb eleme a munkahelyek védelme

Koronavírus, 2020.04.06

Az Orbán Viktor miniszterelnök által hétfőn bejelentett gazdaságvédelmi akcióterv legfontosabb eleme a meglévő munkahelyek védelme a koronavírus-járvány idején - jelentette ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az M1 aktuális csatornán hétfő este.

A munkahelyvédelmi rész egyik eleme szerint ha egy adott cég a "munkaterhelésének" 15-50 százalékát elveszíti, akkor ebben az időben 70 százalékkal támogatja az állam a bérköltségeket. Az erről szóló kérvényt a területi járási hivatalokhoz kell benyújtani, ott bírálják el.

Emellett egy sor adminisztratív jellegű könnyítést is tartalmaz a csomag - sorolta a miniszter.

Kitért arra is, hogy a szocialista kormány által eltörölt 13. havi nyugdíjat 4 év alatt fokozatosan visszaépítik.

Palkovics László azt mondta: olyan költségvetést kell készíteni, amely megadja a védekezés stabil hátterét, ezért azt határozták meg, hogy a költségvetési hiány 2,7 százalék lehet.

A kormányfő által bejelentett akcióterv három szakasza összesen a nemzeti össztermék, a GDP 18-20 százalékát csoportosítja át, ideértve a jegybank által megindított programokat is. Erről a miniszter azt mondta: ez egy 9200 milliárd forintos csomag. Úgy látják, ezek a források elegendőek ahhoz, hogy a válság hatásait csökkenthessék.

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn jelentette be a kormány által kidolgozott gazdaságvédelmi akciótervet. A kormányfő bejelentett továbbá egy bértámogatási programot, a 13. havi nyugdíj visszaépítését, a kiemelt nemzetgazdasági ágazatok újraindítását, valamint azt, hogy több mint 2000 milliárd forint értékben biztosítanak támogatott hitelt vállalatok finanszírozására.

A miniszterelnök Palkovics Lászlót kérte fel a program koordinálására, irányítására.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!