Koronavírus - PM: a kormány 50 milliárd forintos kerettel támogatási programot indított az egészségügyi gyártókapacitások fejlesztésére

Koronavírus, 2020.07.09

A magyar tulajdonú vállalatok részvétele az egészségpiacon elenyésző, ezért indított a kormány ötvenmilliárd forintos kerettel támogatási programot az egészségügyi gyártókapacitások fejlesztésére - mondta Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium (PM) pénzügyekért felelős államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Az államtitkár elmondta, a Magyarországon forgalmazott egészségügyi termékeknek csak a 18 százalékát gyártják itthon, míg egyes nyugat-európai országokban ez az arány akár 70-80 százalék.

Hozzátette, ez egy egészségtelen helyzet még "békeidőben" is, de a járvány alatt nagyon kiszolgáltatottá tette az országot.

Kifejtette, a járvány alatt az üzleti szabályokat felrúgva voltaképpen licitálás ment a világpiacon a szükséges egészségügyi termékekre; az is előfordult, hogy egy adott terméket kifizettek, az mégsem érkezett meg, mert végül annak adták, aki többet ígért érte.

Gion Gábor szerint legalább azt el kell elérni, hogy a különböző veszélyhelyzetek esetén a kritikusnak ítélt egészségügyi termékekből önellátó legyen az ország.

Hozzátette, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlását veszik figyelembe a kritikus termékek körének megnevezésekor, s a támogatást is elsősorban ezen termékek gyártóinak szánják. A támogatásból többek között meglévő gyártók bővíthetik kapacitásaikat, de zöldmezős beruházásként teljesen új kapacitások kiépítése is létrejöhet.

A pontos összeghatárokat még nem határozták meg, de a nyár végére - amikor várhatóan a pályázat megjelenik - ez is tisztázódik, de az biztos, hogy nem akarják "elaprózni" a támogatást - mondta Gion Gábor.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!