Koronavírus - Spanyolország eddig 30 millió adag oltóanyagot ajánlott fel rászoruló országoknak

Koronavírus, 2021.11.22

(MTI) - Spanyolország eddig 30 millió adag, koronavírus elleni oltóanyagot ajánlott fel rászoruló országoknak, és további 20 millió adagot tervez felajánlani a közeljövőben - jelentette be a spanyol miniszterelnök hétfőn Madridban.

"Világszintű egészségügyi problémára egyeztetett és többoldalú válasz szükséges. Amíg nem vagyunk valamennyien biztonságban a vírustól, addig nem vagyunk igazán védettek" - fogalmazott Pedro Sánchez spanyol kormányfő. Mint mondta: a spanyol kormány a kis és közepes jövedelmű országok védőoltáshoz juttatására létrehozott COVAX-program keretében további 20 millió dózis vakcinát adományoz 2022 első negyedévének végéig.

"A járvány nyilvánvalóvá tette, hogy az egységes fellépés a cselekvés egyetlen módja az előttünk álló nagy kihívásokkal szemben" - hangsúlyozta.

A spanyol kormányfő kitért arra is, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a vakcinaadományozók rangsorában Spanyolország világviszonylatban az ötödik helyen áll.

Pedro Sánchez bejelentette azt is, hogy feloldották az antitestek kimutatására szolgáló, 99 százalékos megbízhatóságú, spanyol fejlesztésű szerológiai teszt szabadalmi tilalmát, amelyet így most olyan országokban is felhasználhatnak, ahol kevesebb anyagi forrás jut a diagnosztizálásra.

Spanyolországban 37 és fél millió ember, az oltható, 12 év feletti lakosság 89 százalék kapta meg eddig a vakcinák mindkét dózisát.

A héten megkezdődik az emlékeztető, harmadik adag beadása a 60 és 69 év közötti korosztálynak, valamint az egészségügyben dolgozóknak. Eddig a 70 év felettiek, az idősotthonokban élők, valamint a legyengült immunrendszerrel rendelkezők kaphattak ismétlő oltást.

Baszkföldön a bíróság elutasította a tartomány autonóm kormányának kérését, hogy oltási igazolást vagy negatív PCR-tesztet kérhessen az éjszakai szórakozóhelyekre látogatóktól. A bíróság nem látta indokoltnak az intézkedést, mivel a régió lakosságának 90 százaléka beoltott. Korábban hasonló döntést hozott a bíróság Aragónia tartományban, míg Katalóniában, a Baleár-szigeteken és Galiciában jóváhagyta ennek a feltételnek a bevezetését. Az északnyugat-spanyolországi Galiciában a kórházakba látogatóktól is elkérik az igazolásokat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!