Koronavírus - Stoltenberg: a NATO továbbra is készen áll alapvető feladatainak ellátására

Koronavírus, 2020.04.02

A koronavírus okozta világjárvány elleni intenzív fellépes ellenére a NATO továbbra is aktív, készen áll alapvető feladatainak végrehajtására - jelentette ki a NATO főtitkára csütörtökön, a szövetséges tagországok külügyminisztereinek videókonferencia keretében folytatott tanácskozását követően tartott online sajtóértekezletén.

Jens Stoltenberg aláhúzta, a katonai szövetség a krízishelyzetek megoldására jött létre, ezért képes segíteni. Megtesz mindent a koronavírus okozta helyzet és hosszútávú hatásainak leghatékonyabb kezelésére. Tanul a jelenlegi válságból, és felkészül egy esetleges jövőbeli, akár más természetű krízis kitörésére és kezelésére is. A katonai szövetség emellett folytatja a béke és a biztonság hosszútávú megőrzése érdekében végzett munkáját - közölte.

Elmondta, a NATO felhasználja képességeit a koronavírus-járvány terjedése ellen vívott harc sikeréhez. Koordinációs központot hoz létre többek között az egészségügyi szakemberek tudásának megosztására, kórházi ágyak, létfontosságú orvosi eszközök elosztására. A NATO légierejének igénybevételével részt vesz az alapvető gyógyszerek, a létfontosságú eszközök, valamint az orvosi és ápolói személyzetet szállításában. Felhasználja a tagállamok orvosi, tudományos és technológiai ismereteit és erőforrásaikat a megfelelő válaszlépések biztosításához. A szövetségesek együtt dolgoznak a hamis információk leküzdésében a világjárvány leküzdése érdekében - mondta.

Mivel összehangolt és átfogó megközelítésre van szükség, a NATO együttműködik más nemzetközi szervezetekkel is, köztük az Egyesült Nemzetek Szervezetével (ENSZ), annak szakosított intézményével, az Egészségügyi Világszervezettel (WHO), továbbá az Európai Unióval - tette hozzá.

A főtitkár kiemelte, katonai szövetség a járvány okozta krízis ellenére is folytatja a béke és a biztonság hosszútávú megőrzése érdekében végzett munkáját.

A tagállamok külügyminiszterei a tanácskozáson ezzel összefüggésben a terrorizmus ellen vívott harc fokozása mellett érveltek, amely egyebek mellett szorosabb együttműködést jelent a Közel-Keleten és Észak-Afrikában található partnerországokkal. Elkötelezték magukat az iraki kiképző misszió munkájának további támogatása mellett annak érdekben, hogy az Iszlám Állam vagy más terrorszervezet ne tudjon újra megerősödni a régióban. Afganisztánnal összefüggésben azt monda, noha az országban szolgáló szövetséges katonák száma csökken, a NATO törekvése nem változott ez erőszak felszámolására, és a hosszantartó béke megteremtésére.

Tájékoztatása szerint a tanácskozó szakminiszterek a Georgiával és Ukrajnával kialakított partnerség elmélyítése mellet érveltek, amelynek egyebek mellett része a radaradatok megosztása a légtér biztonságosabbá tételére.

Végezetül elmondta, a miniszteri ülésen első alkalommal vett részt Észak-Macedónia, a balkáni ország ugyanis a napokban vált a katonai szövetség 30. tagországává.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!