Koronavírus - Szigorúbb határellenőrzést sürget a német rendőrök egyik vezető érdekképviselete

Koronavírus, 2020.10.19

Szigorúbb határellenőrzés szükséges a koronavírus-járvány megfékezéséhez Németországban a rendőri szervek egyik legnagyobb munkavállalói érdekképviselete, a Német Rendőrszakszervezet (DPolG) szerint.

A szakszervezetben a határellenőrzésért felelős szövetségi rendőrség szekcióját vezető Heiko Teggartz a Die Welt című lap hétfői összeállításában kiemelte, hogy a járvány lassításához vissza kell fogni a nem feltétlenül szükséges közlekedést Németország és a fertőzésveszélyes külföldi térségek között. Ehhez pedig elengedhetetlen az ellenőrzés erősítése a súlyosan fertőzésveszélyes szomszédos országokkal közös határszakaszokon.

A jelenlegi ellenőrzés gyakorlat "nagyon felszínes", és csupán "szúrópróbaszerű", ezért nem lehet érvényesíteni járványügyileg kockázatos területekről érkezőkre vonatkozó - elsősorban karanténkötelezettséget előíró - szabályokat - mondta a szakszervezeti vezető.

Hangsúlyozta, hogy nem lezárni kell a határokat, mint tavasszal, a járvány első hullámának idején, hanem el kell kezdeni az "intenzív járőrözést a határvidékeken", főleg azoknál a szomszédoknál, amelyek a fertőzés veszélyét tekintve "mélyen a vörös zónában" vannak.

A Die Welt felidézte, hogy márciusban egy sor határszakaszon példátlanul szigorú szabályokat vezettek be, a többi között Franciaországból és Ausztriából is csak elengedhetetlenül szükséges esetben lehetett belépni Németországba. Júniusra valamennyi korlátozást visszavonták, de a belügyminisztérium jelezte, hogy a járványhelyzet romlása újabb szigorításokat tehet szükségessé.

Az irányadó a hét nap alatt regisztrált fertőződések százezer lakosra jutó száma. Ha ez a szám meghaladja az ötvenet, ismét "fokozni lehet az ellenőrzés intenzitását" - áll a belügyminisztérium egy májusi állásfoglalásában. Azonban Németország több szomszédjánál időközben a határérték sokszorosára emelkedett az új esetek száma, Hollandiában például 485, Franciaországban 365 fertőzöttet találtak az utóbbi hét napon százezer lakosonként.

A belügyminisztérium viszont egyelőre nem tervez szigorítást. Dolgoznak ugyan egy úgynevezett mintarendeleten, amelyben a járványügyi védekezésért felelős tartományi kormányoknak előírásokat javasolnak a karantén-, és tesztkötelezettségről, de ezt a rendeletet várhatóan csak november 8-tól vezetik be a tartományok.

Mindeközben az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) egyre gyorsabban terjed egész Németországban. A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) hétfői adatai szerint az utóbbi 24 órában 4325 fertőződést regisztráltak, ami csaknem a duplája az egy héttel korábbi 2467-nek.

A járvány kezdete óta 366 299 ember szervezetében mutatták ki a kórokozót.

A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggő halálesetek száma egy nap alatt 12-vel 9789-re nőtt. Az adatokat torzíthatja, hogy a járási és városi egészségügyi hivatalok hétvégenként rendszertelenül továbbítanak adatokat a berlini RKI-nek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!