Koronavírus - Törökországban a tartományok kategorizálása szerint folytatódik a járványkezelés

Koronavírus, 2021.03.01

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn Ankarában bejelentette, hogy március 1-től nem országosan, hanem a tartományok kategóriákba sorolása szerint folytatódik a koronavírus-járvány kezelése, amely december 1. óta változatlan volt.

Erdogan hétfő este a kormányzat ülése után tartott sajtótájékoztatóján közölte: a tartományok alacsony, közepes, magas és nagyon magas kockázatú besorolást kapnak attól függően, hogy 100 ezer emberre heti szinten hány újonnan regisztrált fertőzött jut. Az alacsony kockázatú tartományokban ez az érték 10-nél kevesebb, a közepesekben 11 és 35 közé, a magasaknál pedig 36 és 100 közé esik, míg a nagyon magasakban 100 feletti.

A török államfő jelezte, hogy az alacsony és közepes kockázatú tartományokban feloldják a hétvégi kijárási korlátozást, de a másik két csoportban a vasárnapi napra szűkítve részben fenntartják az intézkedést.

Elmondta azt is, hogy a nagyon magas kockázatú tartományokat leszámítva reggel 7 és este 19 óra között immár nyitva tarthatnak az éttermek, a kávézók és a cukrászdák, bár csak befogadóképességük 50 százalékáig szolgálhatnak ki vendégeket.

A török elnök szintén bejelentette, hogy országszerte megnyitnak az iskolát megelőző oktatási intézmények, valamint, hogy az általános iskolák alsó tagozatainak diákjai, továbbá a 8. és 12. osztályos tanulók is visszatérnek az osztálytermekbe. Hangsúlyozta egyúttal: az alacsony és közepes kockázatú tartományokban az általános és középiskolák többi osztályában is a diákok személyes jelenléte mellett zajlik majd az oktatás.

A 65 évnél idősebbek és a 20 éven aluli, nem dolgozó fiatalok lakhelyelhagyásának korlátozását az alacsony és közepes kockázatú tartományokban megszüntetik - tudatta Erdogan, aki ugyanakkor kiemelte, hogy a hétköznap éjszakákra vonatkozó, este 21 óra és reggel 5 óra közötti kijárási tilalom továbbra is országos érvényű és mindenkit érint.

Az egyéb rendelkezéseket a helyi higiéniás tanácsok fogják meghatározni - tette hozzá a török államfő, aláhúzva, hogy a tartományok besorolását kéthetente felülvizsgálják.

A kis-ázsiai országban a lakosság tömeges beoltása január 14-én kezdődött meg a Sinovac Biotech kínai gyógyszergyártó gyengített vírusokon alapuló, CoronaVac nevű oltóanyagának vészhelyzeti alkalmazásával. A készítményt két részletben, 28 nap eltéréssel kell a szervezetbe juttatni. Az első adagot 7 millió 46 ezer, míg a második adagot már 1 millió 852 ezer embernek adták be. Az ország lakossága nagyjából 83 millió.

A török egészségügyi minisztérium hétfő esti adatai szerint az elmúlt napban újabb 9891 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az országban, a halálos áldozatok száma 69 volt. Az újonnan azonosított fertőzöttek napi száma december elején még 30 ezer felett járt, de január második felére visszaesett 5 ezer közelébe, azóta lassan, lépcsőzetesen emelkedik. A halálesetek napi száma december 23-án érte el csúcsát, amikor 259-en vesztették életüket a fertőzés szövődményeiben, azóta egyenletesen ereszkedik a mutató.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!