Koronavírus - Ukrajnában gyógyszerre is költhetik a hatvanévesnél idősebbek az oltásért kapott pénzjutalmat

Koronavírus, 2022.01.24

Ukrajnában hétfőtől gyógyszervásárlásra is elkölthetik a hatvanévesnél idősebbek azt a pénzjutalmat, amelyet a koronavírus elleni védőoltás két dózisának felvételéért kapnak - jelentette be Denisz Smihal miniszterelnök a Facebookon.

A kormányfő hozzátette, hogy a pénzből gyógyszertárakban és online egyaránt vásárolhatnak vényköteles gyógyszereket is. A Volodimir Zelenszkij elnök által kezdeményezett, december 19-én elindult program keretében minden ukrán, aki felvette az oltás két dózisát, ezer hrivnyát, vagyis körülbelül 11 ezer forintot kap, amelyet csakis kijelölt célokra, azaz eddig belföldi turizmusra, kulturális eseményekre és sportbérletekre költhetett el. A kijevi vezetés a programmal azokat a vállalkozókat kívánja egyúttal segíteni, akiket a leginkább sújtottak a járvány miatt bevezetett korlátozások.

Mikola Povoroznik, a kijevi polgármester, Vitalij Klicsko első helyettese egy hétfői tévéműsorban közölte, hogy zárlat esetén sem készülnek a közösségi közlekedést leállítani a fővárosban. Biztosított afelől, hogy a metró is nyitva marad. Mindazonáltal hozzátette, nem kizárt, hogy újból csak külön engedéllyel rendelkezők szállhatnak majd fel a járatokra. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy nem kényszerülnek megint ilyen korlátozás bevezetésére. Mint mondta, ez a kijeviek átoltottságának szintjétől függ.

Az azonosított fertőzöttek száma Ukrajnában hétfőre 12 915-tel 3 870 370-re, az elhunytaké 67-tel 99 282-re, az aktív betegeké pedig csaknem 10 500-zal 185 750-re emelkedett. Az elmúlt napon 1836 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba.

A legfrissebb adatok szerint valamely oltás mindkét dózisát eddig 14 466 084-en adatták be maguknak a mintegy 42 millió lakosú országban, további 698 034-en pedig még csak az első adagot vették fel. Harmadik, emlékeztető oltást eddig 208 784-en kaptak. Vasárnap 22 541 embert oltottak be.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!