Koronavírus - Ukrajnában megint csaknem 12 ezer új fertőzöttet regisztráltak

Koronavírus, 2020.11.17

Ismét gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, keddre megint csaknem 12 ezer új fertőzöttet jegyeztek fel egy nap alatt, a kormányfő pedig azt jósolta, hogy három hét múlva számuk akár húszezerre is felmehet.

A hivatalosan közölt adatok alapján előző nap 11 968 esettel 557 657-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig újabb 159 áldozattal 9856-ra. Eddig 250 983-an gyógyultak meg, viszont az aktív betegek száma 296 818-ra emelkedett.

Az ország legfertőzöttebb területén, a fővárosban, Kijevben az igazolt fertőzöttek száma több mint ezer új beteggel meghaladta az 52 600-at, az elhunytaké pedig 14 újabb áldozattal 990-re nőtt.

Denisz Smihal miniszterelnök kedden a parlament plenáris ülésén felszólalva hangsúlyozta, hogy ha nem tartják be a kormány által elrendelt úgynevezett "hétvégi karantént", a napi új fertőzésszám három hét múlva már húszezerre emelkedik, egy hónap alatt pedig elfogynak a férőhelyek a kórházakban.

A "hétvégi karantén" - amelynek értelmében az élelmiszerboltokon, a gyógyszertárakon és a közösségi közlekedésen kívül semmi sem működhet - október 14-től, szombattól lépett életbe, azonban több vidéki nagyváros polgármestere előre jelezte, hogy ők nem fogják bevezetni. A parlament pedig éppen egy olyan indítványt készül a nap folyamán tárgyalni, amely ennek megszüntetéséről szól.

Smihal leszögezte, hogy két héten belül érzékelhető eredményt kell hoznia a "hétvégi karanténnak", különben még szigorúbb korlátozások bevezetésére kényszerülnek.

Közben a parlament előtt ismét kis- és középvállalkozók kezdtek tüntetést. Az UNIAN jelentése szerint megpróbálták megakadályozni a képviselők bejutását az épületbe, ami dulakodásba torkollott a rendőrökkel. Sérültekről, őrizetbe vételekről egyelőre nem érkezett hír.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!