A 2016-os puccskísérlet negyedik évfordulójára emlékeztek Törökországban

Külföld, 2020.07.15

A 2016. július 15-ei puccskísérlet negyedik évfordulójára emlékeztek szerdán Törökország-szerte.

A központi rendezvényeket idén a fővárosban, Ankarában tartották, amely az incidens éjszakájának Isztambul mellett másik kiemelkedő helyszíne volt.

Hivatalos napi programja elején Recep Tayyip Erdogan török elnök délelőtt virágcsokrot helyezett el az államfői palota főbejárata előtt álló Július 15. vértanúinak emlékművénél. Erdogan délben a parlament épülete melletti megemlékezésen vett részt, amelyre a négy évvel ezelőtti légicsapás helyén került sor. A török elnök délután az államfői palotában megvendégelte a puccskísérlet halálos áldozatainak hozzátartozóit, valamint az összecsapások sebesültjeit.

Erdogan este, a nemzethez címzett televíziós beszédében azt mondta, hogy "július 15. éjszakáján ismét megpróbálták láncra verni ezt a nemzetet, amely a szabadság szerelmese, de hála legyen, nem sikerült nekik". Hozzátette: "nemzetünk minden egyes tagja bebizonyította, hogy képes legyőzhetetlen hőssé válni az imára hívó énekért, a zászlójáért, a szabadságáért és a jövőjéért. Dicső ellenállással csalódottságot okoztunk azoknak, akik el akarták hallgattatni müezzinünket, le akarták vonni zászlónkat és el akarták taposni a nemzet akaratát."

Július 15. Törökországban 2017 óta a demokrácia és a nemzeti egység napja, egyúttal munkaszüneti nap.

A török vezetés a 2016-os összeesküvésért az Egyesült Államokban élő, török származású Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatát okolja, amelyet fegyveres terrorszervezetnek tekint. Ankara a történtek óta megtorlóan lép fel a mozgalom tagjai és támogatói ellen, akik a hivatalos álláspont szerint hosszú évek alatt szivárogtak be az állami és a magánszférába. Törökország az eltelt években számos alkalommal kérvényezte Washingtontól Gülen kiadatását, eddig azonban érdemi előrelépés nem történt az ügyben.

A tisztogatások keretében a legtöbb embert a haderőtől és a rendőrségtől küldték el, de sok bíró, ügyész, tanár, orvos is munka nélkül maradt. Ezen felül számos üzletembert és újságírót is bebörtönöztek, cégeket államosítottak, iskolákat, sajtóorgánumokat zártak be a puccskísérletet követően bevezetett rendkívüli állapot idején, amelyet végül két év után, 2018. július 19-én oldottak fel.

Süleyman Soylu török belügyminiszter szerdán arról számolt be, hogy négy év alatt 597 783 emberrel szemben indult eljárás az eseményekkel összefüggésben, és ennek keretében 282 790 őrizetbe vételt és 94 975 letartóztatásba helyezést hajtottak végre. Jelenleg még 25 912 gyanúsított van előzetes letartóztatásban - fűzte hozzá.

Hulusi Akar török védelmi miniszter a nap folyamán azt közölte, hogy a puccskísérlet óta 20 ezer 77 embert bocsátottak el a hadseregtől.

A hatalomátvételi kísérlettel kapcsolatban 289 per indult, amelyekből eddig 275-öt zártak le. 1315 embert súlyosbított, 1217-et pedig hagyományos életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek. 1598-an rövidebb szabadságvesztést kaptak, míg 2692 gyanúsítottat felmentettek a bíróságok.

2016. július 15. éjszakáján az összeesküvők elfoglalták Ankarában a katonai főparancsnokság és az állami média, a TRT épületét, Isztambulban pedig lezárták az akkori első Boszporusz-hidat, amelyet nem sokkal később már a Július 15. vértanúinak hídja névvel illettek. A hídon nyitottak először tüzet civilekre. A puccsisták lánctalpasokkal törtek ki a laktanyákból, majd vadászrepülőik és helikoptereik légicsapásokat mértek a fővárosban a parlamentre és az országos rendőr-főkapitányság székházára. Erdogan az utcára szólította a civil lakosságot, amely végül megakadályozta az államcsínyt. Az összecsapásokban a hivatalos összesítések szerint 251 ember halt meg, 2193 pedig megsebesült.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!