A bajor CSU megállapodott a kormányalakításról a Szabad Választók pártjával

Külföld, 2018.11.05

Megállapodott a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) a Szabad Választók (Freie Wähler- FW) pártjával a közös kormányzásról, a koalíciós szerződést hétfőn írták alá Münchenben.

A szerződés aláírása után megtartotta alakuló ülését az új bajorországi tartományi törvényhozás (Landtag), amely a tervek szerint kedden választja meg ismét miniszterelnöknek Markus Söder CSU-s politikust. Kormányának tagjai egy héttel később, november 12-án teszik le esküjüket a Landtagban.

Az új bajor kormány pontos összetétele még nem ismert, de az tudható, hogy az FW három minisztériumot kap - a gazdasági, energiaügyi és területfejlesztési, a környezetvédelmi és fogyasztóvédelmi, valamint a kulturális tárcát -, és megalakítanak egy új minisztériumot, amely a digitalizációval kapcsolatos feladatokkal foglalkozik majd.

A CSU az október közepén tartott Landtag-választáson az első helyen végzett, a szavazatok 37,2 százalékát szerezte meg, de támogatottsága 10,4 százalékponttal gyengült az előző, 2013-as választáson szerzett 47,6 százalékhoz képest, és a leggyengébb eredményt érte el az 1950-es 27,4 százalék óta. A párt így elveszítette abszolút többségét a müncheni tartományi gyűlésben, és koalícióra kényszerült.

A német tartományt rendszerint egyedül kormányzó CSU-ban kudarcként értékelt választási győzelem óta egyre többen bírálják Horst Seehofer pártelnököt. A nyomás tovább erősödött, miután a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője, Angela Merkel kancellár bejelentette, hogy nem pályázza meg többé a pártelnöki tisztséget.

Horst Seehofer közölte: majd csak az új bajor tartományi kormány hivatalba lépése után nyilatkozik arról, hogy miként kívánja folytatni pályafutását.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!