A brit külügyminiszter kizárta a lefoglalt tartályhajók cseréjét Iránnal

Külföld, 2019.07.29

A brit külügyminiszter kizártnak nevezte hétfőn, hogy Nagy-Britannia a Hormuzi-szorosban az iráni Forradalmi Gárda által lefoglalt brit tartályhajó elengedéséért cserébe visszaszolgáltassa a korábban Gibraltárnál lefoglalt iráni tankert.

Dominic Raab a BBC rádió közéleti 4-es csatornájának Today (Ma) című politikai magazinprogramjában kijelentette, nem lesz "quid pro quo" megoldása a helyzetnek, azaz kormánya nem hajlandó egyenrangúként kezelni a két különböző esetet.

Az iráni vezetés a múlt héten tett utalást a két ország közötti lehetséges cserére, amelynek értelmében Irán elengedte volna a brit lobogó alatt közlekedő Stena Impero nevű hajót, amennyiben Nagy-Britannia beleegyezett volna, hogy elengedi a július elején a brit királyi tengerészgyalogság által Gibraltárnál lefoglalt Grace 1 iráni tankert.

A brit kormány azonban továbbra is kitart álláspontja mellett, miszerint a Grace 1 július 4-i brit lefoglalása törvényes volt, mert a tartályhajó az Európai Unió által a szíriai rezsimmel szemben foganatosított büntetőintézkedéseket megkerülve akart kőolajat szállítani a harcok dúlta országba, az iráni Forradalmi Gárda viszont a nemzetközi jogot megsértve foglalta le a Stena Impero tartályhajót július 19-én.

A Stena Impero lefoglalása után Nagy-Britannia kalózkodással vádolta meg Iránt, vasárnap pedig a Perzsa(Arab)-öbölbe érkezett a brit királyi haditengerészet Duncan nevű rombolója, hogy segítse a brit zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajók biztonságos átkelését a Hormuzi-szoroson. A 8500 tonna vízkiszorítású romboló egy másik hadihajóval, a Montrose nevű fregattal együtt lesz szolgálatban egy ideig, utóbbinak azonban pár hét múlva véget ér a küldetése.

Brit álláspont szerint a Hormuzi-szorosban való biztonságos áthaladás "nemcsak az Egyesült Királyság, hanem nemzetközi partnerei és szövetségesei" számára is rendkívül fontos és, biztosítani kell, hogy a kereskedelmi hajók a nemzetközi jog értelmében szabadon hajózhassanak és biztonságosan kereskedhessenek bárhol a világon. Nagy-Britannia alapvető jelentőségű útvonalként tekint a Hormuzi-szorosra, amelyen évente 500 milliárd értékű áru halad át, köztük a globálisan forgalmazott nyersolaj 20 és a cseppfolyósított földgáz 25 százaléka.

A brit kormány a múlt héten európai irányítású tengerhajózás-védelmi egység létrehozását kezdeményezte válaszul a Stena Impero brit tartályhajó lefoglalására, Irán azonban hamar jelezte, hogy elfogadhatatlannak tartja az erről szóló kezdeményezést.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!