A bukaresti vezetők üdvözlik, hogy Moldovában ezentúl "románnak" nevezik az államnyelvet

Külföld, 2023.03.16

A bukaresti vezetők történelmi jelentőségű döntésnek, a történelmi igazság helyreállításának tartják a moldovai parlament csütörtökön hozott döntését, amelynek értelmében az ország hivatalos nyelvének elnevezése immár nem moldáv, hanem román.

Nicolae Ciuca liberális miniszterelnök pártja Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében úgy értékelte: "a történelmi és tudományos igazság elismerése" a - Románia és Moldova közti határt képező - Prut folyó két partján élők kulturális és nyelvi együvé tartozását szentesíti. Leszögezte: Románia feltétel nélkül segíti Moldova európai közeledését, az általa vezetett kormány pedig támogatja a szomszédos ország szuverenitását, stabilitását és területi integritását.

Koalíciós partnere, a kormányfői tisztség júniusi átvételére készülő Marcel Ciolacu szociáldemokrata házelnök történelmi fordulatnak, az "orosz fenyegetés előtt emelt újabb pajzsnak" minősítette a moldovai államnyelv új elnevezéséről szóló jogszabály elfogadását.

"Gratulálok azoknak a törvényhozóknak, akik megszavazták ezt a rendkívül fontos törvényt! Március 27-én, Románia és Besszarábia (1918-as) egyesülésének napján Chisinauban leszek, és azt szeretném, hogy együtt ünnepeljük a román identitás ezen hatalmas győzelmét" - írta közösségi oldalán a román politikus.

A bukaresti külügyminisztérium állásfoglalásban üdvözölte, hogy a Moldovai Köztársaság parlamentje törvényt fogadott el a román nyelvre vonatkozó alkotmánybírósági határozat végrehajtásáról. A kommüniké szerint a törvény elfogadásának szimbolikus jelentősége van, mivel helyreállítja a Moldovai Köztársaság hivatalos nyelvének megnevezésével kapcsolatos tudományos igazságot, emellett megerősíti Románia és Moldova nyelvi, történelmi és kulturális közösségét. A jogszabály elfogadása Bukarest szerint a "moldovai társadalom érettségét és az Európai Unió alapját képező értékrendhez való ragaszkodását is bizonyítja".

A moldovai parlament csütörtökön a kormánypárt képviselőinek támogatásával, az ellenzék tiltakozása közepette, egyszerű többséggel fogadta el az államnyelv új elnevezéséről szóló törvényt, amelynek értelmében az ország hivatalos nyelvének elnevezése immár nem moldáv, hanem román. A módosítás értelmében a "moldáv nyelv" kifejezést mindent törvényhozási dokumentumban a "román nyelv" kifejezéssel váltják fel. Ez vonatkozik az "államnyelv", a "hivatalos nyelv" és az "anyanyelv" kifejezésekre is.

A törvénytervezet benyújtásakor a kormánypárti képviselők az alkotmánybíróság 2013-ban meghozott döntésére hivatkoztak, amely a románt nevezi meg az ország hivatalos nyelvének az 1991-ben elfogadott moldovai függetlenségi nyilatkozat alapján. Az alkotmányba viszont nem került be az új elnevezés.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!