A Dunával kapcsolatos közlekedési infrastruktúra fejlesztéséről állapodott meg a román és a bolgár kormányfő

Külföld, 2022.04.29

Az energetikai hálózatok és a Dunával kapcsolatos infrastruktúra közös fejlesztéséről állapodott meg pénteken Bukarestben Kiril Petkov bolgár és Nicolae Ciuca román miniszterelnök.

Közös sajtóértekezletükön bejelentették: új Duna-híd épül a romániai Giurgiu és a bolgár Rusze között. Egy új határátkelő megnyitásáról is egyezményt írtak alá, hogy újraindíthassák a harminc éve leállt kompjáratot a két város között a régi Duna-híd javításának idejére.

Egyetértettek abban: az ukrajnai háború miatt felértékelődött a folyami hajózás, ezért megkezdik a Duna medrének régóta esedékes kotrását, hogy a folyam egész évben hajózható legyen.

A román-bolgár kormányfői találkozón részt vevő Adina Valean közlekedésért felelős uniós biztos is a dunai hajózás fejlesztését szorgalmazta. Rámutatott: a Duna - a Rajna mellett - az európai folyami hajózás gerincét képezi, aminek kiemelt szerepet szánnak a jövőben is, hiszen "fenntartható" közlekedési útvonalról van szó. A Duna szerepe az ukrajnai háború közepette felértékelődött, hiszen alternatív útvonalat jelent az ukrán export számára, miután az orosz csapatok elvágták Ukrajna Fekete-tengeri kikötőit a külvilágtól.

Petkov Bukarestben is szóba hozta, hogy a bolgár fél további négy Duna-híd megépítését is szorgalmazza. A bukaresti média viszont úgy tudja: Románia fenntartásokkal kezeli a kezdeményezést, mivel a Fekete-tengeri konstancai kikötő áruforgalmának csökkenésétől tart.

A bolgár kormányfő elmondta: a regionális energetikai és közlekedési projektek összehangolása érdekében jövő héten közös román-bolgár tárcaközi munkacsoport alakul. Hozzátette: az energetikai hálózatok optimizálásánál az a cél, hogy azok ne két különálló országra tagolódjanak, hanem egy egységes rendszert alkossanak.

A bukaresti találkozón elhangzott: Románia és Bulgária kiáll Ukrajna szuverenitása és területi épsége mellett, ugyanakkor elítéli az orosz fegyveres agressziót, a civilek ellen elkövetett atrocitásokat. A román és az bolgár miniszterelnök támogatásáról biztosította Ukrajna - valamint Moldova és Georgia - európai integrációs törekvéseit, ugyanakkor szorgalmazták az uniós igazságügyi monitoring - az úgynevezett együttműködési és ellenőrzési mechanizmus (CVM) - lezárását és országaik felvételét a schengeni övezetbe.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!