A EU szankciós keretet fogadott el Törökország ellen a Ciprus közelében folyó próbafúrások miatt

Külföld, 2019.11.11

Az Európai Unió külügyminiszterei elfogadták hétfőn a Törökország elleni lehetséges szankciók keretét válaszul a Törökország által a Földközi-tenger keleti térségében végzett és az EU által jogellenesnek tartott próbafúrásokra.

A korlátozó intézkedések lehetővé tehetik majd azoknak az embereknek és szervezeteknek a szankcionálását, akik vagy amelyek felelősek a Ciprus közelében folyó, szénhidrogén-kitermelést célzó fúrási tevékenységekért, illetve korlátozó intézkedéseket helyez kilátásba a velük kapcsolatban álló személyekkel vagy szervezetekkel szemben is - közölte az uniós Külügyek Tanácsa hétfőn.

A szankciók a személyek esetében az unió területére való beutazás tilalmát és a vagyoni eszközök befagyasztását, szervezetek esetében pedig a vagyoni eszközök befagyasztását foglalhatják magukban. Emellett uniós személyeknek és szervezeteknek tilos lesz pénzeszközöket a jegyzékbe vett személyek és szervezetek rendelkezésére bocsátani.

A tanács közleménye szerint a határozat az október közepén tartott EU-csúcstalálkozón jóváhagyott zárónyilatkozatot erősíti meg, amelyben az Európai Unió megerősítette a Ciprussal vállalt teljes szolidaritását az ország szuverenitásának és szuverén jogainak a nemzetközi joggal összhangban való tiszteletben tartása tekintetében, és felkérte a Bizottságot és az Európai Külügyi Szolgálatot, hogy terjesszenek elő javaslatokat a korlátozó intézkedések keretére vonatkozóan.

A szakminiszterek egynapos brüsszeli tanácskozásukon felidézték: az Európai Unió sajnálattal állapította meg, hogy Törökország annak ellenére, hogy az unió többször is felszólította a Földközi-tenger keleti térségében folytatott jogellenes tevékenységek beszüntetésére, folytatta a ciprusi felségvizeken korábban megkezdett fúrási műveleteket. Megerősítették, hogy ezek a tevékenységek azonnali súlyos, és negatív következményekkel járnak az EU és Törökország közötti kapcsolatokra nézve. A tanács ezért ismételten felszólította Törökországot, hogy tartózkodjon az ilyen tevékenységektől, cselekedjen a jószomszédi viszonyok szellemében, és a nemzetközi joggal összhangban tartsa tiszteletben Ciprus szuverenitását és szuverén jogait.

Az uniós Külügyek Tanácsa már korábban úgy határozott, hogy felfüggeszti az átfogó légiközlekedési megállapodásról szóló tárgyalásokat, és megállapodott arról, hogy egyelőre nem tartják meg sem a EU-Törökország Társulási Tanács ülését, sem pedig más magas szintű párbeszéd keretében esedékes találkozókat. A tanács októberi ülésén jóváhagyta az Európai Bizottság javaslatát, hogy csökkentsék Törökország 2020-ra szóló előcsatlakozási támogatását, és felkérte az Európai Beruházási Bankot, hogy vizsgálja felül a törökországi hitelezési tevékenységét, különös tekintettel az államkötvény-fedezetű hitelezésre - közölte a tanács.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!