A francia szenátus megtiltaná a muzulmán fejkendő viselését az iskolai csoportokat kísérő szülőknek

Külföld, 2019.10.30

Az ellenzéki jobboldali többségű francia szenátus elfogadta azt a törvénytervezetet, amely megtiltaná a vallási jelképek viselését azoknak a szülőknek, akik az iskolai osztálykirándulásokon kísérik a gyerekeket.

A muzulmán fejkendő korlátozását célzó intézkedésnek azonban nincs esélye életbe lépni, mert ahhoz a nemzetgyűlésnek is meg kellene szavaznia a javaslatot, de azt sem a kormány, sem a baloldali ellenzék nem támogatja.

A fejkendőről szóló vita rendszeresen kirobban Franciaországban, ahol a szekularizáció, azaz az állam és a vallás szétválasztásának nevében a vallási jelképek viselését szigorúan szabályozzák a törvények.

A kedd esti szenátusi szavazás a délnyugat-franciaországi Bayonne mecseténél két súlyos sérültet követelő lövöldözés másnapján történt, amelyet Emmanuel Macron államfő és valamennyi francia párt elítélt.

A heves vita után a felsőházban a szenátorok 163 igen szavazattal 114 ellenében és negyven tartózkodás mellett fogadták el a vallási jelképek viselését az iskolai csoportokat önkéntesen kísérő szülők számára tiltó tervezetet.

A kérdés október közepén került napirendre, miután az egyik megyei közgyűlésben az egyik jobboldali képviselő rászólt egy muzulmán fejkendőt viselő anyára, aki egy iskolai csoportot kísért látogatásra a közintézménybe. Az incidensről és az anyját vigasztaló fiáról készült felvétel nagy vitát váltott ki a francia közéletben.

A vallási jelképek viselését az iskolásokat kísérő szülőknek megtiltó javaslatot a jobbközép Köztársaságiak nyújtották be a szenátusban, ahol Jean-Michel Blanquer oktatási miniszter ellenezte a törvénytervezetet.

Ugyanakkor megerősítette, hogy a kormány "támogatja a közoktatási intézmények vezetőit azokban az intézkedésekben, amelyekkel a hittérítés ellen kívánnak küzdeni". A tárcavezető kiállt a szekularizáció mellett, de a radikalizálódás ellen is szót emelt.

A tiltást ellenzők elsősorban annak esetleges következményeire figyelmeztettek.

Antoine Karam kormánypárti képviselő szerint megtiltani az iskolai kirándulásokon a fejkendő viselését a gyerekeket kísérő anyáknak eltávolíthat gyereket a közoktatásból, míg Laurence Rossignol szocialista képviselő szerint "a vita úgy kellett az iszlamistáknak, akár egy falat kenyér".

Emmanuel Macron kedd este a Zsidóság Európai Központjának párizsi avató ünnepségén elmondott beszédében elítélte azokat, akik "gyűlöletet és megosztást keltve" a szekularizációt arra használják fel, hogy "egyes vallások ellen harcot hirdessenek".

"A szekularizáció nem a vallás megtagadása és nem eszköz a vallások elleni harchoz, hanem olyan érték, amely úgy egészíti ki a köztársasági hármast (szabadság, egyenlőség, testvériség), hogy magáévá teszi és megerősíti mindegyik pillérét" - mondta a francia elnök.

Franciaországban rendszeresen vita folyik az iszlám helyéről a társadalomban, miután a második világháború óta folyamatosan nő a muszlim hagyományú családok száma.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!