A Hezbollah katonai szervezet kiépítésébe kezdett a Golán-fennsík szíriai oldalán

Külföld, 2019.03.13

Az izraeli hadsereg szerint katonai szervezet kiépítésébe kezdett a Hezbollah libanoni síita csoport a Golán-fennsík szíriai oldalán - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerdán.

Az iráni támogatással működő Hezbollah egyik terrorcsoportja az utóbbi hónapokban - a hadsereg közlése szerint Bassár al-Aszad szíriai elnök tudta nélkül, - a fennsík szíriai oldalán olyan infrastruktúra kiépítésébe kezdett, amely Szíria felől mérhet majd csapást Izraelre. A Hezbollah emberei elsősorban hírszerzéssel, szíriaiak beszervezésével foglalkoznak, de fegyvereket is birtokolnak, robbanószerkezeteket, gépfegyvereket és páncéltörő rakétákat halmoztak fel Sziriában. Az Abu Haszan Szadzsad vezetésével működő libanoni egység célja terrortámadások a végrehajtása Izrael ellen, valamint egy új frontvonal megteremtése Izraellel szemben a Golán-fennsíkon, amelynek nyugati része 1967-óta izraeli ellenőrzés alatt áll. Amit Fiser, az izraeli hadsereg goláni egységének tábornoka bejelentette, mindent el fognak követni, hogy kiűzzék őket Szíriából, és ezzel helyreállítsák a térség stabilitását. "Azt állítják, hogy ez meglepetés Aszadnak. De nem világos számomra, hogy akkor a Hezbollah emberei és barátaik miként használhatják a szíriai katonai infrastruktúrát, és működhetnek együtt a rendszerhez hű milíciákkal" - vonta kétségbe Simrit Meir katonai szakértő Twitter-üzenetében azt az állítást, hogy Aszad szíriai elnök nem tudott volna a Hezbollah terjeszkedéséről. A Golán-fennsík szíriai részén nyáron értek véget a harcok, amikor a Damaszkuszhoz hű egységek kiszorították onnan az évek óta ott állomásozó kormányellenes csapatokat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!