A Kék-fehér párt lemondta szerdára tervezett koalíciós tárgyalásait a Likuddal

Külföld, 2019.10.01

A szeptember közepi választásokon legtöbb szavazatot kapott centrista Kék-fehér párt lemondta szerdára tervezett nagykoalíciós egyeztető tárgyalásait a jobboldali Likud párttal - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet kedden.

Sem a pártok delegációi nem fognak találkozni, sem a pártok vezetői, a Kék-fehér élén álló Beni Ganz, és a Likud élén álló Benjámin Netanjahu miniszterelnök. A Kék-fehér azzal indokolta a megbeszélések lemondását, hogy "nem értek meg rá a feltételek".

"Nincs miről beszélni" - nyilatkozta a lapnak a Kék-fehér egyik vezetője. "Ez nem tárgyalás, hanem süketek párbeszéde, s nincs értelme folytatni, amíg nem változnak a feltételek" -tette hozzá. A ynet szerint a Kék-fehér tárgyalói arra a következtetésre jutottak a vasárnapi megbeszélések után, hogy jelenleg nem képesek áthidalni a nézetkülönbségeik közötti szakadékot, mivel a Likud ragaszkodik ahhoz, hogy nem önálló pártként tárgyal, hanem csakis az általa megteremtett jobboldali-vallásos blokk nevében - s ez komoly kompromisszumot igényelt a volna a vallás és az állam kapcsolatának számos kérdésében, s emiatt a Kék-fehérnek fel kellett volna adnia programjának kulcsfontosságú részeit.

"Miért kellene segítenünk Netanjahunak abban, hogy ne az ügyészi meghallgatásáról szóljanak a lapok címei?"- fogalmazta meg a tárgyalások elhalasztásának másik okát a centrista párt egyik vezetője, a szerdán kezdődő és jövő hétfőig négy napon át tartó jogi procedúrára utalva, amelyben a kormányfő ügyvédei megpróbálják meggyőzni Aviháj Mandelblitt államügyészt, hogy álljon el a már elkészített vádiratok benyújtásától, amelyek csalással, hivatali hatalmával való visszaéléssel, és korrupcióval vádolják Netanjahut.

Ganz pártja úgy vélte, hogy Netanjahu eleve reménytelen tárgyalásokra próbálja rávenni őket pusztán azért, hogy a kudarc után őket lehessen vádolni az egységkormány meg nem alakításáért, de úgy döntöttek, hogy nem vesznek részt Netanyahu játékában.

A Likud viszont azzal vádolja a Kék-fehért, hogy csak az időt húzza amikor a lényegi kérdésekről akar beszélni, nem pedig arról, hogy miként nézzen ki az egységkormány.

Az elmúlt napokban a helyi politikai szakértők úgy vélekedtek, hogy Benjámin Netanjahu már ezen a héten visszaadhatja kormányalakításra szóló megbízatását Reuven Rivlin államelnöknek, ha a tárgyalásokon nem történik előrelépés - közölte a ynet. Ebben az esetben az várható, hogy Rivlin Ganzot kéri fel az új kabinet megalakítására.

A Netanjahu áprilisi kormányalakítási kudarcát követően két hete megtartott újabb előrehozott választásokon a Kék-fehér párt szerezte meg a legtöbb, 33 helyet a 120 fős kneszetben. A második a Likud lett 32 törvényhozóval, a harmadik pedig az arab pártokból alakult Közös Lista. A két legnagyobb párt potenciális szövetségeseivel együtt sem tud többségi koalíciót alakítani, de meg tudja akadályozni ebben riválisát.

Az ellenzéki baloldali-centrum pártok együtt 57, a Netanjahu vezette jobboldali vallásos tömb pedig csak 55 mandátumhoz jutott a 120 fős izraeli parlamentben. Az Avigdor Liberman vezette Izrael a Hazánk nevű jobboldali-nacionalista párt pedig nem csatlakozott egyik oldalhoz sem, hanem a mérleg nyelvének szerepére készül mindössze nyolc képviselőből álló frakciójával.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!