A kínai külügyminiszter bírálta a nemzetközi politikában alkalmazott erőszakos magatartást

Külföld, 2019.12.31

A nemzetközi politikában alkalmazott erőszakos, megfélemlítő magatartást bírálta a kínai külügyminiszter kedden iráni kollégájával, Mohammad Dzsavád Zaríffal találkozva, egyértelműen a Trump-kormányzat külpolitikájára utalva, anélkül, hogy az Egyesült Államokat megnevezte volna.

Az iráni külügyminiszter pedig, aki oroszországi látogatásról érkezett a kínai fővárosba, újságírók előtt megerősítette: Teherán és Peking továbbra is védelmezni fogja nemzeti érdekeit, fel fog lépni a monopolhelyzetre való törekvés ellen, a nemzetközi kapcsolatokat meghatározó alapelvek érvényesüléséért.

Az iráni külügyminiszter pekingi látogatása előtt Irán, Kína és Oroszország haditengerészete először folytatott közös hadgyakorlatot.

Kína és Oroszország is aláírta Franciaországgal, Nagy-Britanniával, Németországgal és az Egyesült Államokkal együtt a 2015-ben létrejött hathatalmi megállapodást, melynek értelmében feloldották az Iránnal szemben elrendelt szankciókat, amiért cserébe Teherán korlátozta atomprogramját. 2018-ban azonban az Egyesült Államok kilépett a megállapodásból - Kína éles kritikáját váltva ki ezzel -, és súlyos gazdasági szankciókat vetett ki Iránra, megakadályozva, hogy külföldön nyersolajat értékesíthessen.

Teherán ezután, a nyugati hatalmak bírálatai ellenére, fokozatosan elkezdte érvényteleníteni az atomalku rá vonatkozó korlátozásait. Peking és Moszkva azonban Washingtonra hárította a felelősséget mindezért.

Keng Suang kínai külügyi szóvivő keddi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: Kína továbbra is azon dolgozik, hogy fennmaradjon a 2015-ös megegyezés. A szóvivő ezúttal is az Egyesült Államok kilépését és az Irán elleni amerikai szankciókat jelölte meg az iráni atomprogramot övező feszültség forrásaként, és a megállapodás minden résztvevőjét a megállapodás betartására szólította fel.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!