A Kreml nem ért egyet a Navalnijnak igazat adó EJEB-ítélettel

Külföld, 2019.04.09

Váratlannak nevezte és elutasította az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) által az úgynevezett Yves Rocher-üggyel kapcsolatban az orosz ellenzéki Alekszej Navalnij javára meghozott ítéletet kedden Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

Maga Navalnij győzelemnek minősítette a verdiktet. "Biztos vagyok abban, hogy ezen ítéletnek fontos következményei lesznek azok számára Oroszországban, akiket folyamatosan ilyen törvénytelenségeknek tesznek ki" - húzta alá.

Az EJEB ítélete szerint az orosz hatóságok megsértették Navalnij emberi jogait, amikor 2014-ben februárjában több hónapra házi őrizetbe helyezték, és egyéb korlátozó intézkedéseket vezettek be ellene. A testület szerint a házi őrizet indokolatlan és politikailag motivált volt, elrendelésével a politikus közéleti tevékenységét kívánták korlátozni. A strasbourgi bírák 22 665 euró (mintegy 7,3 millió forint) kártérítést és perköltséget ítéltek meg a panaszosnak.

Az úgynevezett Yves Rocher-ügyben Navalnijt és fivérét csalás és pénzmosás címén ítélték el 2014 decemberében. Alekszejre három és fél év felfüggesztett, az öccsére, Olegre pedig ugyanennyi időtartamú, de letöltendő börtönbüntetést szabott ki a bíróság.

A vád szerint a fivérek 26,8 millió rubel kárt okoztak az Yves Rocher cég oroszországi leányvállalatának és további 4,5 milliót egy másik cégnek. (A rubel jelenleg mintegy 4,4 forintot ér.) Az ítéletet annak ellenére hozták meg, hogy a francia kozmetikai vállalat pénzügyi igazgatója közölte: cége "semmilyen kárt" nem szenvedett a Navalnijék szállítmányozási cégével folytatott együttműködés során.

Az EJEB 2017 októberében igazságtalannak minősítette az ítéletet, és felülvizsgálatot kért, de az orosz legfelsőbb bíróság tavaly áprilisban helybenhagyta azt. 2017 augusztusában egy moszkvai bíróság az Yves Rocher-ügyben az eredeti határidőhöz képest egy évvel, 2020. december 30-ig meghosszabbította Navalnij felfüggesztett szabadságvesztésének próbaidejét, ami miatt a politikus mindaddig nem is jelöltetheti magát választott tisztségre. Egy másik, az eredetileg 2013-ban elindított, úgynevezett Kirovlesz-ügyben Navalnij felfüggesztett szabadságvesztésének próbaideje idén július 8-án jár le.

A 43. évében járó Alekszej Navalnij - aki a 2011-2012-es oroszországi hatalomellenes megmozdulások egyik fő szervezője volt - a 2013-as moszkvai polgármester-választáson meglepetésre a második helyen futott be. Az elmúlt évek során több országos korrupcióellenes tüntetést kezdeményezett. Több nem engedélyezett megmozdulás miatt elzárásra ítélték.

A tavalyi elnökválasztáson Navalnij megpróbálta Vlagyimir Putyin kihívójaként pozícionálni magát, ám a Központi Választási Bizottság - a függőben lévő büntetéseire hivatkozva - elutasította bejegyzését jelöltként.

Az ítélet ellen mindkét fél három hónapon át fellebbezhet. Az orosz parlament 2015-ben törvényt fogadott el, amelynek értelmében a külföldi bíróságok ítéletei felülírhatók, ha alkotmányellenesnek találják őket.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!