A marosvásárhelyi repülőtér eddigi legnagyobb léptékű fejlesztéséről írtak alá szerződést

Külföld, 2022.01.18

A marosvásárhelyi Transilvania Repülőtér eddigi legnagyobb léptékű fejlesztéséről írt alá szerződést kedden Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter és Peti András, a repülőtér igazgatója - közölte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

A szerződés értelmében az Európai Unió által biztosított közel 130 millió lejes (9,38 milliárd forint) forrásból bővítik az utasterminált és a repülőgép parkolót, 20 millió lejből (1,44 milliárd forint) pedig biztonsági berendezéseket szereznek be, és tűzoltó garázst alakítanak ki. A beruházásokat a Nagy Infrastruktúra Operatív Programon (POIM) keresztül finanszírozzák.

Az aláíráson részt vett Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke és Péter Ferenc, a repülőteret működtető Maros megyei önkormányzat elnöke is.

"Fontosnak tartjuk a regionális repterek megerősítését, természetesen nem egymás kárára, hanem úgy, hogy az megkönnyítse a régióban élő emberek utazását, és turistákat vonzzon be. Mindaddig, amíg Románia nem rendelkezik jól kiépített közúti infrastruktúrával, az országot nem szelik át autópályák, a marosvásárhelyi repülőtér jelenti Székelyföld lakói számára a leggyorsabb és legkényelmesebb utat több külföldi célpont felé" - idézte a közlemény Kelemen Hunort.

A marosvásárhelyi repülőtéren 2017-2018-ban történt jelentős fejlesztés. Ekkor újraépítették és korszerű berendezésekkel látták el a kifutópályát, a gurulófelületeket, és a repülők állomásoztatására szánt platformot. Az akkori munkálatok 56,7 millió lejbe (3,9 milliárd forint) kerültek, elvégzésük idején másfél évig szünetelt az utasforgalom.

A nemzetközi repülőtér jelenleg használatban levő 4182 négyzetméteres utasterminálja csúcsforgalomban óránként 400 utast, évente pedig 800 ezer utast tud kiszolgálni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!