A montenegrói helyhatósági választásokon is alulmaradt az államfő szocialista pártja

Külföld, 2022.10.24

A parlamenti választások után az előzetes eredmények szerint a montenegrói helyhatósági választásokon is vereséget szenvedett a Milo Djukanovic államfő vezette Szocialisták Demokratikus Pártja (DPS), így három évtized után mindenhol kiszorul a hatalomból.

Az Adria-parti ország 25 önkormányzata közül vasárnap 14-ben tartottak önkormányzati választást. A montenegrói közszolgálati televízió (RTCG) hétfői beszámolója szerint a fővárost egészen biztosan elveszítették a szocialisták. A párt ugyan a legtöbb szavazatot kapta, ám a 2020-as választást is megnyerő koalíció pártjai együtt több voksot kaptak, így ők vezethetik a jövőben Podgoricát. A szocialisták a 14-ből három önkormányzatban tudták csak megszerezni az irányítást.

Milos Besic politikai elemző az RTCG-ben arról beszélt, hogy Milo Djukanovic nem értette meg, milyen üzenetet küldtek neki az állampolgárok 2020-ban, amikor az ellenzékre szavaztak, így pedig tovább gyengült a párt ereje és befolyása.

Elemzők szerint a vasárnapi voksolás arra adott választ, hogy a montenegróiak inkább a szerbbarát vagy inkább a Nyugat-barát pártokat támogatják-e. Az előzetes eredmények alapján úgy tűnik, a 620 ezer lakosú ország inkább a Nyugat felé húz.

A Dritan Abazovic vezette montenegrói kormány megbukott az augusztusi bizalmi szavazáson, így csak ügyvivőként látja el feladatait mindaddig, amíg nem csillapodik a belpolitikai válság.

A helyzet rendezése érdekében Milo Djukanovic államfő a parlament megbízatási idejének lerövidítését, és előrehozott választások kiírását javasolta, amire válaszul néhány parlamenti párt a köztársasági elnök visszahívását kezdeményezte. A belpolitikai válság, illetve a politikai harc végkimenetele egyelőre nem megjósolható. Milo Djukanovic azt is bejelentette, hogy amennyiben a törvényhozás nem oszlik fel önként, ő maga fogja feloszlatni elnöki határozattal, az alkotmány ugyanis erre lehetőséget ad. Az elnök leváltását kezdeményező parlamenti képviselők szerint az államfő így akar megragadni minden lehetőséget arra, hogy hatalomban maradjon, a 2020-as választáson ugyanis az általa vezetett, korábban az országot három évtizeden át irányító Szocialisták Demokratikus Pártja alulmaradt, Milo Djukanovic elnöki mandátuma pedig jövő tavasszal lejár.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!